Az új magyar tinivígjáték azt hozza, amit vártunk tőle. Semmi
különlegeset. Vajon jó ötlet volt-e N. Forgács Gábor rendezőnek szinte
teljesen amatőrökre építeni egy filmet?

Hiába tűnik fel Rékasi Károly és Reviczky Gábor, egy amerikai tinivígjáték youtube-ra forgatott verzióját láthatjuk magyar kiadásban, mely nem csupán szórakoztatni akar, hanem vállaltan a saját műfajának paródiája is.
A főhősnő Regina rózsaszín, újgazdag világában a jóképű udvarlók vadiúj sportkocsin fuvarozzák barátnőjüket a puccos magániskolába, ahol pomponlánynak lenni az iskolai csapatban a népszerűség legbiztosabb forrása. Ám egy titkos rosszakaró elintézi, hogy a csacska, de jólelkű lány egyik napról a másikra egy konzervatív iskolában találja magát, ahol meg kell vívnia a maga kis csajos csatáit a szende és szexis riválisokkal. Feszes testek, rengeteg zene, szerelem, ármány, internet, és a végén egy bál, melyen minden jóra fordul – ezek az igazi tinilimonádé kellékei.
Az első tizenöt-húsz percben kínosan zavarta fülemet a főszereplő Labancz Lilla affektálása, amit a Barátok köztből már ismerhettünk. Először attól is megrémültem, hogy a Regina pasiját játszó Jankóczky Attilát még sokáig kell hallgatnom – a látvánnyal nem volt problémám –, azonban egy idő múlva a cukorszirupos habcsókmese engem is bekebelezett, és már az sem érdekelt, hogy a filmnek vajmi kevés köze van a (magyar) valósághoz.
Üdítő kivétel volt ebben a megjátszó amatőrségben Iszak Eszter és Ádok Zoli rövidke alakítása. Komáromi Zsófi, a film egyik szintén élvezhető szereplője a bemutató után elmesélte nekem, hogy a forgatás cseppet sem volt olyan rózsaszín és habkönnyű, mint amilyennek a néző elképzeli: „az első forgatási napon vesemedence-gyulladást kaptam, mert nyolc órát ültem egy gokartban, három fokban. Ennek ellenére is élveztem a forgatást. Hatalmas élmény volt!”
A film végén furcsa feliratot olvashattunk, amiről Cirkó József, a film egyik producere beszélt a bemutató után: „külön köszönetet mondunk mindazoknak, akik hátráltatták a munkánkat, és nem sokat segítettek nekünk. Nagyon sok ember azt mondta, hogy ennek a filmnek nincs értelme. Ám a tinédzser korosztálynak manapság nem készülnek filmek Magyarországon.” Lehet támadni ezt a filmet a mondanivaló teljes hiánya miatt, de egy biztos, nem rosszabb, mint a legtöbb tiniknek szóló külföldi alkotás. Ha lenne tinikorú lányom, nyugodt szívvel elengedném őt erre a filmre. Amíg Hollywood nem kér hivatalosan bocsánatot a Neveletlen hercegnőért, vagy az Amerikai pitéért, addig az Álom.net-nek is van létjogosultsága. Ne feledjük, ez a film erősen korhatáros: tizennyolc éven felülieknek csak kiskorú felügyelete mellett ajánlott.

Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!