A Gyűrűk Ura trilógia Aragornja

sokáig nem színésznek készült, de sok kiváló alakítástól fosztotta volna meg a nézőket, ha megmarad kizárólag képzőművésznek vagy zenésznek. Gus van Saint, David Cronenberg, Brian de Palma és Peter Jackson is az őstehetséget látta benne, aki bátran vállalja a legnehezebb színészi

kihívásokat. Legújabb, Magyarországon forgatott, Good című filmjében egy szimpatikus egyetemi tanárt játszik, aki eleinte élvezi a megbecsülést, amit a náci párttól kap munkája miatt, majd lassanként

felfogja felelősségét és saját

tragédiáját. Az idén 50 éves Viggo Mortensennel a Time Out brit filmes portál beszélgetett.



v Good című filmje az 1930-as évek Berlinjében játszódik, ám minden szereplő brit angol kiejtéssel beszél.
− Véleményem szerint ez jó döntés volt. Sokszor a háború előtti Németországban játszódó filmekben angol és erőltetett német akcentusok kavalkádjával találkozunk. A vegyesen angol és amerikai színészek esetében pedig nagyon zavaró lehet, ha mindenki megtartja a saját kiejtését. Ebben a filmben főleg angol és magyar színészek szerepeltek, illetve jómagam. Így ha mindenki ugyanazt az akcentust használja, a nézők nem erre figyelnek, és inkább a filmre koncentrálnak.

v A film tágabb jelentőséggel ruházza fel a nemzeti szocializmus felemelkedése körüli kérdéseket.
− Nem új keletű folyamat, amikor az emberek önszántukból adják fel a szabadságukat. Megtörtént ez már a múltban, és megtörténik most is. Itt van Amerika és az elmúlt nyolc év példája. Mi történt a jogi rendszerrel, a törvényekkel és az ország tartásával? Ha valakinek felelni kellene, hogy elfogadhatóak-e ezek a folyamatok, akkor minden normális ember nemmel válaszolna. De a folyamat lassanként megy végbe, mint ha ezer és ezer apró vágást ejtenénk a testünkön, amely így lassan elvérzik.

v A Goodban egy tanárt alakít, akinek független gondolkodónak kellene lennie.
− A szereplő nem csupán naiv, hanem rossz döntéseket is hoz. Éppen úgy, mint az amerikai és angol titkosszolgálatok az iraki háborúban. Sokáig próbálták a háborút igazolni, hasonlóan a vietnami háborúhoz.
v Cormac McCarthy nagy sikerű antiutópiája, Az út című regény filmfeldolgozásában is szerepelt. Milyen volt egy ilyen komor hangvételű művet filmre vinni?
− A film a könyvnél még komorabb képet fest. Keményebb és szikárabb a regénynél. Ha nem John Hillcoat (Az ajánlat) rendezi, hanem például Spielberg, nagy költségvetéssel, biztosan inkább akciófilm lett volna belőle. És szerintem ez elvett volna a filmből.
 
v Tehát nem olyan volt, mint A Gyűrűk Ura trilógián dolgozni?
− A Gyűrűk Ura forgatása olyan volt, mint egy cirkusz, egy nagy gyár. A végére a kommunikáció személytelenné vált. Barátságos volt a környezet és fontos volt a csapatmunka, mégis személytelen lett az egész.
v Beszélt az íróval a regényről és az apokaliptikus világról, amit felvázol benne?
− Lehetőségem volt őt többször is felhívni. A végén mégis a fiainkról beszélgettünk, nem a könyvről. Nem éreztem szükségét, hogy a regényről beszéljünk. McCarthy meglátogatta a forgatást Oregonban. A fiával jött, aki a könyvet ihlette. Nem volt elutasító a filmmel kapcsolatban, és a regényhez közelinek tartotta. Remélem, tetszik majd neki.

v David Cronenberg rendezővel már két filmet forgatott: az Erőszakos múltat és a Gyilkos ígéreteket.
− Nagyon szeretem ezeket a filmeket és nagyra becsülöm a rendezőt. Az összes rendező közül, akit ismerek, David Cronenberg messze a legjobb kommunikátor. Sok rendező nem kommunikál megfelelően, még az okos, vizuális típusok sem. Talán nem biztosak magukban, vagy túlságosan el vannak foglalva magukkal. Nem kommunikálják a stábnak és a szereplőknek azokat az információkat, amelyek megkönnyítenék a dolgukat. A legtöbb rendező bunkó. Lehet, hogy tehetségesek, de az emberekkel való kommunikációban nem jók. Persze a színészek is sokszor bunkók.

v Tavaly sok jelölést kapott az Erőszakos múltban nyújtott teljesítményéért.
− Talán csak Daniel Day-Lewis kapott több jelölést. Nem mintha nyertem volna, leszámítva néhány kisebb díjat. Én csak akkor voltam részese a díjakért folyó versengésnek, amikor épp ráértem. Furcsa volt látni.
v Úgy tűnik, hogy a kampányolás teljes embert igényel.
− Igen, de attól függ, hogy az ember mennyire veszi komolyan. Velem ellentétben, a legtöbb színész nyakig benne volt a versengésben és minden eseményen részt vett. Én közben forgattam. Ami a film reklámozását illeti, megtettem a magamét, de a díjakra nem hajtottam, ezért meg is leptek a jelölések. Turistaként, idegenként éreztem magam ebben a környezetben. A díjkiosztók között pedig nem vettem részt a szavazókat megnyerő akciókban. Mindazonáltal, természetesen megtiszteltetés egy jelölés és egy díj elnyerése.
Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!