Nagyot dobott a hamarosan hazánkban is megvásárolható NV200-al a
Nissan. Készítettek ugyanis egy olyan kisáruszállítót, amely egyúttal
teljes értékű családi egyterű. Viszont – ha szükséges – akár két
Eu-raklap (vagy éppen számos kerékpár, esetleg motorok) is elfér benne.
Ráadásul kapható lesz egy takarékos benzinüzemű motorral is, ami
szintén egyedülállóvá teszi  a személyszállító változatban is készülő
kisbuszok között.


Az NV200 három különféle változatban kerül piacra: ezek közül az egyik a zárt áruszállító, amely kategóriájában a legnagyobb rakterű, a másik kettő pedig hétüléses kivitelű – ez utóbbiak egyike a rendkívül funkcionális Combi –, amely egyaránt használható teher- és személyszállításra, a másik pedig a kényelmesebbre hangolt személyautó-változat.
 Az elsőkerék-hajtás és a rendkívül tömör építésű hátsókerék-felfüggesztés révén az NV200 rakterében egyszerre két szabványos Euro-raklap helyezhető el. A maga 1,84 m-es magasságával, az NV200 nem emelkedik versenytársai fölé, de a kategória legalacsonyabb (520 mm) padlómagasságának révén kimondottan könnyű pakolni, a 4,1 m3 befogadóképességű rakteret. A legnagyobb teherbíró képesség 771 kg. A módosított Nissan ’B’személyautó padlóvázra épülő NV200 független gólyalábas elsőkerék-felfüggesztése külön segédvázon keresztül csatlakozik a karosszériához, hátul pedig tömör építésű, könnyű, de mégis robusztus laprugós merev tengely alkotja a felfüggesztést. Az autó kétféle – egy benzines és egy dízel – motorral kerül piacra. A benzinüzemű változatot a Nissan elismert, teljesen könnyűfémből készült 1,6 l-es HR16 jelű motorja hajtja, amelyet a Micra, Note és Qashqai modellekben is alkalmaznak. Az 1598 cm3-es, 16 szelepes motor teljesítménye 79 kW (108 LE), nyomatéka 153 Nm, és 5 fokozatú, kézi kapcsolású sebességváltón keresztül hajtja meg az első kerekeket. A dízelmotor – amely már szintén ismert a Micrából és Note-ból – a stratégiai partner Renault jól bevált 8 szelepes, 1461 cm-es 1,5 dCi (K9K jelű) motorja. 200 Nm nyomatékával és a 63 kW (86 LE) teljesítményével a teljesítő képesség, a kifinomult működés és a gazdaságos üzem optimális elegyét kínálja. Ehhez a motorhoz is ötfokozatú sebességváltó csatlakozik. „Intelligens konstrukciója révén az NV200 kategóriájának legnagyobb rakterével rendelkezik, és ezáltal a funkcionalitás és a hatékonyság legjobb kombinációját adja. A Combi és a személyszállító változat egyformán praktikusan kihasználható, de rendelkeznek a személyautókra jellemző kényelemmel és felszereltséggel is” – mondta Dominique Correze, a Nissan Európai Kishaszonjármű Üzletág alelnöke. B. P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!