A sportos GT változat bemutatásával egyidőben az egykori Év Autója
díjnyertes Clio teljes választékát megújította a Renault: a három- és
ötajtós ferde hátú, a Grandtour kombi és a legerősebb RS kivitel is
magára öltötte a francia márka új arculatát.
Leginkább szembetűnő módon a frontrész változott meg: a fényszórók formája a Mégane lámpatesteit idézi, a lökhárítóban hangsúlyosabb helyet kaptak a ködfényszórók, és míg a hűtőmaszk egészen összeszűkült, addig a lökhárítóba vágott légbeömlő nyílás jelentősen megnövekedett. Hátul új burát kaptak a lámpatestek, a ködlámpák lejjebb költöztek. A módosításoknak köszönhetően 41 mm-rel hosszabb lett a Clio, így a ferde hátú 4027 mm hosszú, míg a Grandtour kombi 4228 mm-es. Újdonság a Clio GT, amely sportosabb karosszériát, fekete hátterű fényszórókat, 16 colos kerekeket és kettős kipufogóvéget kapott, de a lemezek alatt is történtek változtatások. Például 15 százalékkal feszesebbek az első rugók és lengéscsillapítók, de a hátsó gátlók átmérője is növekedett. Közvetlenebb a kormányzás, és a szilenteket is kicserélték, méghozzá arra, ami a Clio RS-ben is megtalálható. A Clio GT háromféle motorral választható: az 1,6 literes 128 lóerős benzines szívómotorral (ez a Twingo RS mellett csak itt található meg), a 2 literes, 140 lóerős benzines szívómotorral, valamint az 1,5 literes common-rail dízelmotor 105 lóerős kivitelével. Gazdagabb lett a Clio rendelhető felszereltsége, a kulcs nélküli nyitás és indítás mellett már kérhető 80 wattos, hat hangszórós hifivel, Bluetooth telefon-kihangosítóval, iPod és USB csatlakozóval, valamint Carminat TomTom navigációs rendszerrel.K.O.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!