Tony Curtis magyar származású amerikai filmsztár festőként először
mutatkozik be a magyar közönségnek a budapesti, Falk Miksa utcai –
„galériautcai” – Virág Judit Galériában, április 30-ig. A színész
képeiről már sokszor hallhattunk, de a 60 kiállított olaj- és acrylkép,
egyedileg szignált litográfia és nyomat tanúsága szerint Curtis
érdeklődése a természetes környezet, az állatok, a virágok körül
forog.
Csendéletei, macskafigurái derűsek, színnel telítettek. Kritikusok szerint a sztár virtuóz grafikai tudású. Meglepetés e kollekció, mert merőben más oldalát mutatja be: Tony Curtist, a festőt – aki nem hóbortból festegető sztár, hanem egy érzékeny megfigyelő. Egykori – Van, aki forrón szereti – partnernője, Marylin Monroe – s egyéb emberábrázolásai is szeretetet sugároznak, önarcképei nem nélkülözik a humort. Kiállításai Las Vegastól, Londonig, Amszterda-mig bejárták a földet. Curtis – aki támogatta a budapesti Dohány utcai Zsinagóga felújítását is – képei eladásából a bevételt fontos célokra ajánlja fel, így lesz ez most is. A macska és barátai című festményét a magyarországi Mosoly Alapítvány javára árverezik el május 18-án, a galéria tavaszi aukcióján 50.000 forintos kikiáltási áron.G.M.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!