Kommentár

Franklin Roosevelt tette jelképessé az új amerikai elnök első száz napját a szinte mindegyikre jutó újabb reformlépéseivel. Utódain azóta is számon kéri a sajtó a hasonlóan aktív nyitányt, pedig ez igazában véve csak most indokolt, hiszen Obamának kell szembenéznie az akkorira emlékeztető hatalmas válsággal. Rá persze személyének történelmi újdonsága folytán is különleges figyelem irányul, így érthető, ha jószerivel az egész világsajtót elárasztották az ő száz napját értékelő elemzések, kommentárok. Túlnyomó többségükben elismerőek, sőt magasztalóak. Barack Obama kiemelkedő politikusként jelenik meg bennük. S hozzá olyan ígéretes államférfiként, akinek tényleg komoly esélye lehet, hogy – amint lelkes hívei megválasztásakor remélték – második FDR-ként és ne csupán első fekete elnökként kerüljön a történelembe. Jócskán megreformálva az amerikai és alighanem a globális kapitalizmust.
Érdekes módon ez elsősorban konzervatív, jobboldali bírálóinak, olykor támadóinak fejtegetéseiből olvasható ki. Az Obamával rokonszenvezők inkább egyszerre méltányolják óvatosságát és pragmatizmusát, ha úgy tetszik, fontolva haladását. Pedig alighanem kritikusai és nem dicsérői értik igazán a lényeget, aggódva látva Obama progresszív énjének „előbukkanását” a taktikus szóhasználata mögül. S hogy fokozatosan készíti elő a terepet az állami egészségügyi rendszer térnyerésére, félelmük szerint a magánbiztosításon alapuló ellehetetlenítésére. Egyáltalán: az állami szerep növelésére a gazdaság minden területén.
Kiverte a biztosítékot az is az amerikai jobboldalon, ahogyan Obama a világpolitikában sorra „bocsánatot kér” Amerika nevében elődje politikájáért. Bush egyik kulcsembere háborog is emiatt a Wall Street Journal hasábjain: micsoda dolog, hogy éppen a franciáknál („a franciáknál!”) kért elnézést az arroganciáért, Európa lekezeléséért. Majd sorra Prágában, Londonban, aztán meg Latin-Amerikában. Karl Rove fő érve, hogy a Bush-korszak bűnbakjai ezt eddig nem viszonozták, vagyis szerinte Obama feleslegesen alázkodott meg. Pedig elég lett volna elolvasnia a szintén konzervatív londoni lap, a Times teheráni beszámolóját, amely szerint az ajatollahot rezsimjét hihetetlenül zavarba hozta az új amerikai hangnem. S gyaníthatóan előbb-utóbb elmondható ez Havannáról meg a többiről, hiszen nem egy rezsim van, amelynek múlhatatlan szüksége volt hasonló Nagy Sátánra, a saját népe előtti mentségként. Megváltoztatva a külvilág Amerika-képét – már megválasztásával is –, Obama alighanem többet ér majd el a külvilág megváltoztatásában is, mint az annak diktálni próbáló elődje.

A. J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!