Kifejezetten politikai indíttatású támadás volt a X. kerületi MSZP-iroda hajnali megrongálása – mondta Farkas Ernő, a szocialisták kerületi elnöke szombaton az MTI-nek.
A három huszonéves fiatal piros filctollal írta fel a fehér ablakkeretre azt, hogy „Tolvaj, hazaáruló MSZP–SZDSZ” – közölte a kerületi elnök. Hozzátette: a fiatalok beverték az iroda ablakait, és három ablakkeretre írták fel a mondatot. Farkas Ernő szerint ez a rongálás az MSZP és az SZDSZ elleni politikai támadás. A kerületi MSZP-vezető szemtanúkra hivatkozva azt mondta: a fiatalok hárman voltak, kettőt elfogtak a rendőrök, egyikük viszont elszaladt. Elmondta, hogy a fiatalok a rongálás előtt két szórakozóhelyre is bementek, de sehol sem szolgálták ki őket, mert erősen ittasak voltak, és az üzletekben is azt kiabálták, hogy „Tolvaj, hazaáruló MSZP–SZDSZ”. Rongálás bűntette miatt indítottak velük szemben eljárást, illetve egyikük ellen az ügyészségen is eljárást kezdeményeztek hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. Az egyik fiatal ugyanis elfogásakor dulakodni kezdett a rendőrrel, az összetűzésben mindketten könnyebben megsérültek. A fiatalembert délelőtt még kórházban ápolták.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!