Semiramis édességboltja

A hatalmas ajtó jobb szárnyába beépítettek egy kicsi ajtót. Itt másztunk be a damaszkuszi kánok egykori palotájába. Szökőkút középen, tágas belső tér, elhagyatott, romos szobák. Tovább is indultunk, hogy megnézzük a nemzeti múzeum tárlatát. Az udvaron művészeti iskolák növendékei éppen az egyik szobrot próbálták lerajzolni. A tárlat főleg a palmyrai ásatások anyagára támaszkodik, ennél izgalmasabb dolog, ha inkább elmegyünk Palmyrába.
Damaszkusz történetéről viszont a múzeumban sokat megtudhatunk. A helyiek szerint ez a világ legrégebb óta folyamatosan lakott városa. A római uralom idején még püspöki székhely is volt, a kereszténység első századában. 636-ban özönlöttek be az arab törzsek, és Damaszkusz a Szíriai Emírség fővárosa lett. Nem sokkal később az egész Arab Birodalom székhelyévé vált. Később Bagdad kapta ezt a rangot, de Damaszkusz népessége ennek ellenére tovább nőtt. A törökök 1516-ban foglalták el a várost, majd az első világháborút követően a franciák kapták meg. 1946 óta a független Szíria fővárosa, maga az ország nagyjából kétszer akkora, mint Magyarország.
A múzeum előtt modern, többsávos úton dübörögnek az autók. Helyi ismerősöm szerint a sofőrök errefelé hamarabb kétségbe esnek, ha a duda elromlik, mintha a fék rakoncátlankodik. A gyalogosok logika nélkül cikáznak az úton, az autósok megint csak dudálnak, egy hídról nézegettem a forgalmat, már ez is élmény volt. Végig a gyalogosoknak drukkoltam.
A hídról lehetett látni néhány szürke felhőkarcolót is. Az egyik banképület, a másik szálloda. Lent a sávok között koszos kis folyócska kanyarog, állítólag esős időszakban ez komoly folyammá duzzad. De sokat azért nem esik, gyakoribb az enyhe sivatagi szél, amely homokot sodor az arcunkba.
Este elmentünk a belvárosba. Tombolt az élet, a kisvendéglőkben társasoztak, az ékszerboltban kiabálva alkudoztak, a tevefejes húsbolt előtt körbejárt egy cigaretta. Taxisunk mostanra ígérte a tutit. Előző nap ugyanis nem engedte, hogy megvegyük a kisboltban az arab édességet. – Pocsék – közölte, és kivette a bevásárlókocsiból. Barátunk leparkolt, majd sűrűn integetve mutatta az utat. Nem volt nehéz észrevenni a jól megvilágított üzletet. – Ez az arab világ legjobb édességboltja – közölte, miután megálltunk a Semiramis feliratú bejárati tábla alatt. Függőkert ugyan nem volt bent, de enélkül is emelkedett volt a hangulat. Gazdag, Omega órás, arany karláncos arab úriemberek szóltak ékesen a személyzethez, akik tisztességtudóan csomagolták be a finomságokat. A díszdoboz csak az alap, hozzá még olyan táska is jár, mintha a Louis Vuitton boltban vásároltunk volna. Azért az árak is ezt a hangulatot idézik, legalább is ahhoz képest, amihez az ember egy átlagos csemegeüzletben hozzászokott. De a Semiramis tényleg más. Az itt vásárolt datolyás süti lágyan elomlik szívünk hölgyének szájában, és Proust-szereplőként juttatja eszébe a keleti mesék világát.
Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!