Lapjukban is olvastam az „örvendetes”(?) hírügynökségi jelentést,
miszerint: „Előretörőben az elektronikus jelentkezés”. Mármint a
felsőoktatási intézményekbe jelentkezők körében. Az Országos
Felsőoktatási Információs Központ adatai alapján az egyetemekre és
főiskolára bekerülni vágyók közül minden harmadik (!) „drótpostán”
kopogtat az intézmények kapuján. (Tavaly még csak alig több mint
tizedük élt ezzel a lehetőséggel.)
Az „e-jelentkezés” növekvő népszerűségét szakértők – egyebek mellett – az informatikai ismeretek egyre szélesebb körű terjedésével magyarázzák. Lehet. Én inkább a fiatalok lustaságából eredeztetem eme „sorsdöntő” dokumentum virtuális „kitöltését”. Mint a felsőoktatásban dolgozó tanár, a fiatalok eljárásmódjában „korai” jelét vélem felfedezni, „a mindent megold helyettünk a számítógép”, egyre terjedő szemléletnek.
Tapasztalatból mondom és a felmérések is bizonyítják: a felsőoktatásban tanulók fele „köszönő viszonyban” nincs a diplomásképzés követelményeivel. (Persze más az „e-learning”, ott nem kell kézzel írni, csak pötyögni a billentyűket.) Tételezzük fel, elfogadom az informatika mindenek (főleg emberek) felettiségét, de makacsul ragaszkodom teóriámhoz: nincs és nem is lesz, az EMBER helyett gondolkodó szoftver. A programok „megoldó képlete” is az emberi agy algoritmusából „táplálkozik”. Ha nem kap parancsot, magától nem cselekszik! Mert GÉP. Vessenek meg érte: ha valaki a felvételi jelentkezési lapjának személyes kitöltésével sem kíván „bíbelődni”, az a későbbiekben is készséggel válik személytelenné. Olyanná, akinek nem hiányzik könyv, lexikon, kézzel írott órai jegyzet. Minek is ezek?! Minden ott van a gépben! De mi lesz a fejben? Miért kell ma mindenkinek a PAPÍR? És ez most szó szerint értendő! A kemény fedelű, de papír alapú oklevél birtoklása, senkinek nem derogál? Mert aki ma érettségit tesz és jelentkezik (persze elektronikusan!) valamelyik felsőoktatási intézménybe, előbb-utóbb (inkább azonnal) felveszik. És ha „e-módon” szorgalmasan töltögeti le az internetről a házi dolgozatához szükséges dokumentumokat és műgonddal össze is ollózza ezeket, máris diplomát kapott. (Ha a képzési idő duplájára nyúlik ez az idő, az sem baj.) Ott vannak a gépen a keresőprogramok, tetszés szerint szűkíthetők az információk. Rutinszerűen bámuljuk a monitort, „linkelgetünk”.
Igen, az információs és kommunikációs technológiák sematizált, mechanikus gondolkodásra késztetnek. „Megölik” a kreativitást, a komplexitást, az interaktivitást. Mint kommunikációs szakemberekkel foglalkozó, médiaismereteket oktató tanár kijelenthetem: ez az egész „E”-világ (Sic!) „MÁS”-világot teremtett. Nem vagyok az emberiség szóban forgó vívmányának esküdt ellensége. (Csak azt látom, jó magyar szokás szerint, ismét a ló túlsó oldalán találtuk magunkat.) Én az Országos Felsőoktatási Információs Központ helyében nem „örvendeznék” a jelenségnek.
Nem kell hozzá jóstehetség, jövőre már az egyetemekre, főiskolákra jelentkezők még nagyobb hányada kéri felvételét majd elektronikus úton, mint az idén. (Egy év múlva még többeknek lesz internet elérhetőségük.) Csak nehogy az legyen az elektronikus jelentkezések tovább növekvő számának hátterében, hogy a maturanduszok alapképességeit és készségeit meghaladja a felvételi nyomtatvány manuális kitöltése, postára adása.
Dr. Nagy Zoltán, médiakutató, Debrecen
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!