Házsártos asszonyka
Elek Éva budapesti olvasónk a satrafa szó eredetéről érdeklődik. A satrafa szót a magyar népnyelv teremtette, akárcsak a szipirtyó, a csoroszlya vagy a satrantyú szavakat. A felsorolt, nem túl hízelkedő kifejezésekkel olyan öregasszonyt szoktunk jellemezni, aki sokat zsémbelődik, házsártoskodik, ugyancsak megkeseríti környezete életét. Szinonimaként használatos még a boszorkány, banya, sárkány, vénasszony is. A satrafa összetett szó, a satra előtag ismert még a satrafék, satranytú, satratyú szavakból is. A satra egyes területeken azt jelenti, hogy csúf, csúnya, másutt azt, hogy csenevész. A „satra” nyelvészek szerint nagy valószínűséggel rokonságban áll a satnya melléknévvel. Ezt támasztja alá a satrantyú egyik tájnyelvi jelentésárnyalata: „mindkét nemű, elerőtlenedett, elkótyagosodott öregember”. Létezik olyan igénk is, hogy satrat, jelentése: jön-megy, jár-kel, izeg-mozog. A satrakata pedig olyan lányt jelent, aki mindig ott van mindenütt, akár hívják, akár nem. A satrafa is elsődlegesen olyan zsörtölődő öregasszonyt jelent, aki mindenbe beleüti az orrát, még akkor is, ha ahhoz semmi köze.
Kiss Róbert Richard