Úgy tűnik, a Toyota és a Honda után a Hyundai lesz a harmadik gyártó,
amely az európai piacon nagy sorozatban gyártott hibrid autóval
jelentkezik. Hasonlóan a Toyota Priushoz, a koreai járművek is a hibrid
technológia elvárásai szerint fejlesztett modellek lesznek, nem pedig a
már létező modell módosított változatai.

Az autók párhuzamos hibrid technológiát használnak, azaz benzin- és villanymotorjuk külön-külön és együttesen is képes hajtani a járműveket. Egyik modell az elektromos hálózatból is tölthető lesz. Utóbbi összességében sokkal környezetkímélőbb lehet, mint a hagyományos hibridek. CO2-kibocsátása jóval alacsonyabb lehet, ha akkumulátorait a javarészt nukleáris energiával táplált elektromos hálózatról töltik fel, de a szénerőműben előállított árammal is jobb lenne az autók hatásfoka. A tervek szerint mindkét változat ugyanarra az alapra épül majd. 1,6-os, 152 lóerős benzinmotort társítanak 134 lovas villanymotorral, amelyekhez fokozatmentes sebességváltó kapcsolódik. Ezzel a kombinációval a Hyundai szerint 2,2 literes fogyasztás érhető el. De nem ezek lesznek a Hyundai első hibrid járművei. A vállalat most vezette be az Avante kompakt hibrid szedánt a koreai piacon, amelynek villanymotorjához PB-gáz hajtású motor társul. Az Avante hibridet egy hibrid Sonata követi majd, a nagyméretű szedán elsődleges piaca az Egyesült Államok lesz, ahol 2010-ben debütál.
K.O.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!