A száz éve elhunyt legendás hódmezővásárhelyi cigányprímás, Czutor
Béla, 322 esztendős, dél-tiroli készítésű hegedűje is látható a
hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum most nyílt helytörténeti
tárlatán, ami június 14-ig látogatható. Balázs Kálmán, a híres pesti
prímás fényes sikert ígért neki a fővárosban, ám ő ragaszkodott
szülővárosához, Hódmezővásárhelyhez. Czutor baráti kapcsolatot ápolt a
másik legendával, Dankó Pistával és az országszerte ismert Erdélyi Náci
szegedi cigányprímással.


A kiállításon a két világháború között szolgáló tekintélyes vásárhelyi polgármester, Soós István személyes dokumentumai közt pedig közszemlére kerül egy különleges „érettségi találkozó szerződés” is, amelyben a diákok vállalták, hogy csak rendkívüli ok – halál, betegség – állhatja útját a találkozók létrejöttének… 1918 októberében, az őszirózsás forradalom küszöbén választották Vásárhely első emberévé; vezetésének másfél évtizede alatt a poros dél-alföldi település modernizálódott; utakat építettek és több tízezer facsemetét ültettek el. Polgármestersége alatt tizenegy iskola, három óvoda és két napközi létesült, ekkoriban épült a városi partfürdő is. A világgazdasági válság éveiben „ínségmunka” keretében  közel 10 ezer embert foglalkoztatott. (gm)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!