A pécsi polgármesteri poszt az év elején üresedett meg Tasnádi Péter
(MSZP) halálával – aki az autóbalesete után még mindig kómában lévő
Toller László helyére került korábbi alpolgármesterként.

A közel 160 ezer lakosú megyeszékhelyen 129 ezer választópolgár voksolhat ma regel 6 órától este 19 óráig. A választás egyfordulós, az új polgármester mandátuma a következő, 2010 őszén sorra kerülő választásokig tart.
A jelöltgárda két főre – Szili Katalin (MSZP) és Páva Zsolt (Fidesz) – szűkült, mert a korábbi függetlenek visszaléptek. Horváth Csaba, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának politológus docense az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy ítélte meg, hogy a tét talán nagyobb Szili Katalin számára, hiszen ő az Országgyűlés elnöke, általában az első négy helye valamelyikén áll a politikusok országos népszerűségi listáján. Ha nyer, pozíciója kedvezőbbé válhat az MSZP-n belül is, miután sok konfliktusa volt a párt vezetésével. Páva Zsoltnak – aki 1994–98 között már volt polgármester – győzelme esetén a közgyűlésben meglévő MSZP–
SZDSZ túlsúly nehezítené a helyzetét. Szilit a dél-dunántúli nagyvárosban támogatja  az MDF és az SZDSZ is, Pávát viszont a KDNP és egy helyi civil szervezet.
– Alapvetően három dolog: az országos politikai helyzet, a város gazdálkodása és a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program határozza meg, ki nyeri a vasárnapi időközi polgármester-választást – mondta a politológus, aki nem tapasztalt különösebb voksizgalmat Pécsett.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!