Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a napokban pártja orosházi
fórumán arról beszélt, miként lehet megakadályozni, hogy még egyszer
kiénekeljék szájukból a sajtot.
Számokat sorolt 2002-ről és 2006-ról, azt bizonyítandó, hogy szinte egyenlő Fidesz–MSZP erőviszonyok mellett a jobboldal megosztottsága volt az oka mindkét esetben pártja vereségének. Jelesül szerinte az előbbi alkalommal a MIÉP, az utóbbi esetben a Harmadik Út nevű jobbikosokból és miép-esekből álló képződmény fosztotta meg pártját a kormányzás lehetőségétől. Egy helybeli jobbikos fiatalember vitát kezdett vele, pontos számokra hivatkozva állította: önkényesen kerekített, mert jobboldali egység esetén is megverte volna a baloldal mindkét esetben (igaz, tán csak célfotóval) a jobboldali pártot, illetve pártszövetséget. Kövértől ezúttal csak annyi telt, hogy ironikus megjegyzést téve a felszólaló fiatal korára és hiányos történelmi ismereteire, azzal folytatta, hogy a MIÉP legalább megbízható ellenzék volt, amelynek tudását lehet tisztelni. (A megjegyzés a múltról szólt, de a ma szemszögéből: Csurka nemrégiben kifejtette, a MIÉP-nek a helyzetre való tekintettel a Fideszt kell támogatnia).
Ahogy erről legutóbbi számunkban beszámoltunk, Csurkát az elmúlt időszakban Orbán és Kövér látványosan felértékelte. A 2009-re összezsugorodott, de még mindig létező szélsőséges párt vezére szívesen látott vendég a „Fidesz Népfrontjának” nevezett Polgárok Háza fővárosi Visi Imre utcai épületében. Április 22-én például Csurka az ott megrendezett Kibeszélők Klubja vendége volt, a műsorvezetői tisztet Vámos György, az Echo Tv főmunkatársa töltötte be. A politikai színkép jobbszélén elhelyezkedő vendég megjelenése azért nem rendkívüli esemény a Kubatov-birodalomban. Vendégeskedett már itt Szilágyi Ákos fogtechnikus, a New York Polgári Kör vezetője is. (E kör tiszteletbeli tagja Hende Csaba, Szájer József, Bayer Zsolt, a szerveződést megalakulása után írásban köszöntötte Orbán Viktor is. A New York Polgári Kör, a Kuruc.info, valamint az utóbbi testvérportálja, a Naményi-net ugyanazon a szerveren fut. Véletlenül, persze…) A Polgárok Házában tett látogatása alkalmával Szilágyi egy riporter kérésére áttekintette hazai kapcsolatrendszerét. „Lovas Pistát hívtuk meg először, azután Döbrentey Kornélt…Vele együtt volt Patrubány Miklós is. Járt nálunk Bayer Zsolt, azután később megint kijöttek Lovas Pista és D. Horváth Gábor, legutóbb pedig Morvay Krisztina…”
A Kuruc.info-n szívesen látott Szilágyi felszólalt 2008 novemberében a polgári körök feltámasztására összehívott tapolcai tanácskozáson is, amelynek meghatározó szónokai Fritz Tamás politológus és Bíró Ildikó a Fidesz Elnöki Kabinet civil igazgatója, valamint Széles Gábor volt. (Utóbbi megosztotta médiabirtokosi tapasztalatait a konferencia részvevőivel. A Polgár infót idézzük: „Balliberális újságírókkal nem lehet jobboldali újságot készíteni. Önállónak, függetlennek mondták magukat, de ez a gyakorlatban bebizonyosodott, hogy nem igaz – mondta a MGYOSZ tiszteletbeli elnöke, aki ezért a Magyar Hírlap megvásárlása után – lassú folyamat eredményeképp – leváltotta őket.”)
A polgári körök és „házaik” aktivizálódásáról szóló történetben néha régi-új arcok is megjelennek, különös „ágytársakkal” is lehet találkozni. Jövő szerdán szimbolikus helyszínen hallgathatnak előadásokat az érdeklődők: Jászberényben, a Polgárok Házában. (E helyütt februárban dr. Medvegy János apát plebános felszentelte és megáldotta a polgári köröknek átadott zászlót, ugyancsak felolvasták Wittner Mária Fidesz-képviselő levelét is.) Itt, a Lehel vezér téren tart most előadást Csurka István, valamint Szűrös Mátyás, „a Magyar Köztársaság első elnöke…” A volt berlini, moszkvai nagykövet, MSZMP KB-titkár kétségtelenül változatos utat járt be: láthattuk már korteskedni Orbán mellett, hallhattuk 2006 őszén Kossuth téri tiltakozó gyűlésen. „A rendezvényre mindenkit szeretettel vár a Jászberényi Polgári Körök” Idézet ez a legutóbbi Magyar Fórumból, amely Csurka és Szűrös előadásának hírét a pártrendezvények oldalán hozza. Ők tudják…
B.B.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!