Kórházba kellett szállítani Tajvan szigetén szombaton az ország
korábbi elnökét, akit korrupciós gyanúk miatt tavaly november óta
vizsgálati fogságban tartanak, s aki emiatt
éhségsztrájkkal tiltakozott.
Nyolcévnyi ellenzéki státus után a szárazföldi Kínával szorosabb gazdasági kapcsolatokat és párbeszédet szorgalmazó Nemzeti Párt (Kuomintang) jelöltje nyerte meg tavaly a tajvani elnökválasztást. Egyebek közt éppen azért történhetett váltás az ország élén, mert a Csen elleni korrupciós vádak beárnyékolták személyét és a függetlenségpárti Demokratikus Haladó Pártját (DPP). A volt államfő már két évvel ezelőtt korrupció gyanújába keveredett, de akkor nem indulhatott ellene eljárás a hivatalban lévő elnököt megillető mentelmi jog miatt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!