A második világháborúban aratott győzelem példát mutat és időszerű tanulságokkal szolgál, mert ma is akadnak, akik háborús kalandokra vállalkoznak – hangoztatta Dmitrij Medvegyev orosz államfő szombaton, a náci Németország feletti győzelem 64. évfordulója alkalmából tartott moszkvai díszszemlén.
Hangsúlyozta, hogy még ma is kutatják a háborúban elesettek neveit és leszögezte: nem merülhet feledésbe a 900 napos leningrádi ostrom, vagy a kurszki csata. Méltatta a háborúban harcolók hűségét, bátorságát és áldozatvállalását, s újra ígérte, hogy az orosz állam mindig is gondjukat viseli. Végül a veteránokat köszöntve kijelentette: ez az ünnep generációról generációra száll, s a mai korosztályok unokái is ünnepelni fogják.
MTI-tudósítás szerint Moszkvában idén a tavalyinál is több katona és haditechnikai egység vonult fel a Vörös téren rendezett 135. díszszemlén szombaton. A haditechnikai eszközök között első ízben volt látható nyilvánosan a legújabb, Sz-400 Favorit rakéta, a fegyveres erők rakétaelhárító egységeinek fő csapásmérő fegyvere, amely tervezői szerint mind találati pontosságát, mind hatótávolságát tekintve egyedül álló a világon, s amelyből az elsőket már hadrendbe állították Moszkva védelmére. A légierő első ízben mutatta meg Mi-28N harci helikopterét, amelynek sorozatgyártása nemrég kezdődött meg.
Újdonság volt a hadsereg Valentyin Judaskin divattervező által megalkotott, látványos új egyenruháinak a katonák kérései szerint módosított végleges változata. A Lenin mauzóleumot nemzetiszínű dekorációval borították be, amit a parádéra érkező veteránok némi zúgolódással fogadtak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!