Miskolc város a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb és egyben a legtöbb városlakót érintő beruházása előtt áll. A nagyprojekt a „Zöld nyíl” – vagy hivatalosan a „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” – nevet viseli. Az Európai Unió már jóváhagyta a beruházást, amelynek jogi, gazdasági és műszaki előkészítését még 2006-ban kezdték el.
Mi is épül-készül itt? Először is megújul az elaggott, zajos, poros, 10,4 kilométernyi meglévő villamospálya és még hozzáépül 1,3 kilométer, ennyivel nő meg a város tengelyében villamossal beutazható út. Emellett teljesen átalakul a pálya két végpontja, a Tiszai pályaudvar és térsége, valamint az ősdiósgyőri városközpont. Itt Felső-Majláthon, új szakasz végén az Észak Erdő Rt. tulajdonában lévő területen lesz a végállomás és a villamosforduló, s ugyanitt valósul meg a régi elképzelés: közvetlenül át lehet majd szállni a lillafüredi kisvasútra. A vonalon végig új, akadálymentes, megemelt peronú megállók készülnek, ami a városban kéthelyütt a végállomásokhoz hasonlóan parkosított terek, közösségi centrumok kialakításával – és emiatt épületek bontásával is – jár. Szeretnénk, ha a 45 megálló színvilága is jelezné majd, hogy hol jár az utas, a DVTK-stadionnál például a piros-fehér színre gondoltunk… A szélesebb utasperonok a közlekedésbiztonságot úgy is szolgálják, hogy miattuk csökkenteniük kell majd az autóvezetőknek az beszűkülő úttesten a járművek sebességét. S az egész vonalon modern utastájékoztatási rendszer épül ki.
A „Zöld nyíl” fantázianevet is kiérdemli ez a projekt, hiszen az egész beruházás környezetbarát. Egy villamos legalább száz személyautó környezetterhelését váltja ki. Ha autók járnának a villamosok helyett, akkor évi 50 tonnával több káros anyag jutna a város levegőjébe, s egy sínpár helyett 2x8 sávos autóutat kellene építeni a város tengelyében… Elsősorban a buszközlekedést szeretnénk ezen az útvonalon villamosokra terelni, de arra is számítunk, hogy sok autós is meggondolja majd, érdemes-e
végigbumliznia a reggeli és a délutáni csúcs idején a várost, ha már a villamos lesz a gyorsabb. S az is a terv része, hogy a villamos szerelvényein legyen megoldható a kerékpárszállítás, a végállomásokon pedig létesüljön biciklitárolós B+R parkoló.
S lecseréljük a város teljes villamosparkját, amely ma kiszolgált villamosokból áll, némelyik több mint 50 éves. A közbeszerzési tendert már meghirdettük, a gyártók május 19-ig adhatják be a pályázatukat. Harmincegy alacsony padlós, halk és igazán korszerű, high-tech villamost szeretnénk vásárolni. Előzetes várakozásunk szerint ez körülbelül a teljes költség egyharmadát-felét viszi majd el. Várjuk, hogy a legismertebb európai gyártók jelentkezzenek és versengjenek.
A régi sínpálya teljes egészében megújul majd, s nemcsak halkabb és portalanabb, de biztonságosabb is lesz; a budapesti Nagykörúton is látható betonsüvegekkel, félgömbökkel védett a legtöbb szakaszon. Erre és az új pályarész, a megállók építésére, illetve az azokat környező terek kialakítására ugyancsak tendert írunk majd ki még idén. S attól függően, hogy mennyire lesz gépesített a nagyon komoly építőipari feladatokat megoldó győztes, százaknak – és köztük nyilván sok-sok helybeli embernek – ad majd biztos munkát ez a feladat, talán már ez év végétől, de legkésőbb a jövő esztendő elejétől a 2011-es befejezésig. Ám maga a villamoscsere és az, hogy megnő 1,3 kilométerrel a pálya hossza, nem jár létszámbővítéssel a Miskolci Közlekedési Vállalatnál; a tender része az is, hogy a gyártó gondoskodjon az új villamosok karbantartásáról. De azt biztosra veszem, hogy szinte nincs Miskolc 172 ezer lakója között, aki ne utazna majd naponta, de legalább hetente a villamoson; s a vasúttal érkező turisták is ezzel juthatnak majd el egyenesen, és a mainál sokkal kényelmesebben, gyorsabban Lillafüred kapujába – mondta Káli Sándor.vgp
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!