Hogy érzi magát?

Tősgyökeres „szögediként” – és a geográfia tudományának művelőjeként, doktoraként aligha véletlenül a Tisza szerelmese. Csakhogy a Tanár úr továbbtekint az orránál: ismeri és szereti a szőke folyó Kárpátalján, a rahói járás erdeiben lévő két forrását is.
– Már öt éve, hogy a szegedi Geo-Environ Környezetvédő Egyesületben könyvet, méghozzá honismereti olvasókönyvet adott ki Kárpátaljáról, a Tiszáról…
– Gyönyörű és szerencsétlen sorsú vidék a Fehér- és a Fekete-Tiszáé… Rahóval meg hetven éve áll testvérvárosi kapcsolatban az én Szegedemmel, amelynek tudományegyetemén 39 éven át, a nyugdíjig földrajzot taníthattam. A héten végre – harmadik nekifutásra – sikerült találkoznom Budapesten az ukrán Dmytro Tkach nagykövet úrral is! Fogadott, s megígérte, segít abban, hogy a magyar környezetvédelmi és vízgazdálkodási tárcától pályázaton elnyert egymillió forintunkat ne kelljen visszaadnunk, hanem értelmesen használhassuk fel – méghozzá a Tisza forrásánál, a kidőlt régi-régi, 120 éves terméskő falat és a nyolc éve ellopott emléktáblát helyreállítva. Remélem, megtartja a szavát a nagykövet úr, hisz mérnök-professzorként tudhatja, a „műtárgyak” élete véges… S akkor mehetünk, megyünk a tanítványaimmal – bár kicsit már szkeptikusak vagyunk, hisz’ tizenegy esztendeje kapunk ígéreteket… A nagyárvíz évfordulója miatt is szeretnénk így megemlékezni az egykor megvadult szőke Tiszáról, ott az eredetnél, Körösmezőtől befelé, az erdőrengetegben, ahol nyolc leszakadt híd is van. Tegnapelőtt meg a Vajdaságban, Magyarkanizsán és Szabadkán jártam: a Városi Múzeumban mutattuk be a Forrásoktól a torkolatig fotókiállításunkat, képzelje, vagy ötvenen voltak megnézni – ez elég sok a helyiek szerint is! Kilenc megyében vannak tanítványaim, s immár nekik is tanítványaik: ezért érdemes élni, s a civil szervezetekben együtt dolgozni.
– Mondta, most is siet…
– Bizony, mert 52 esztendeje voltam olyan botor, hogy hetedmagammal megalapítottam a Dél-alföldi Természetbarát Szövetséget, amelynek hatezer tagja volt mindig is Sarkadtól Röszkéig… Igaz, mára az alapítók közül mi „vén szivarok” már csak ketten élünk… De most hétvégén vannak a tájfutó versenyeink, s nekem ott kell fürgélkednem. Két éve a Magyar Bajnokságon még bronzérmet szereztem. Tudja, kicsi vagyok, 153 centi, s futás közben nem akad be a hajam az ágakba – mert elég kopasz vagyok. Ez az örökös lótás-futás időnként az idegeire megy az „első menyasszonyomnak”, Terinek – de a fiúk, ha nagy ritkán kéznél vannak, leintik. Vagy inkább rám „intenek”… Tamás magyar-történelem szakosként jeles magyarok halálozását kutatja, Attila inkább két lábbal áll a földön, mint mi: számítástechnikával foglalkozik…(gündisch)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!