Önfelelősség

A délutáni rádióadásban a neves közgazdász mondja, hogy szeretne egy új kifejezést meghonosítani, közel húsz évvel a váltás után, az önfelelősség kifejezését! Elmagyarázza a szó mögöttes tartalmát, hogy a hétköznapi ember is értse. Próbálgatom, ízlelgetem a szót, tetszik, milyen jó lenne, ha mindenki a gyermekkori, iskolai gyakorlatnak megfelelően, hazamenve százszor leírná, megtanulná, ennél jobb csak az volna, ha értené, és a gyakorlatban használná!
Elgondolkodom, vajon mit ért a fenti kifejezés alatt az a közméltóság, aki aláírásával szentesítette annak az embernek politikai előbbre jutását, akinek eddigi „munkássága” egy internetes portálon rendkívüli módon segítette a névtelenségbe burkolódzó ember másokkal szembeni kíméletlen, kegyetlenséghajlamának erősítését?
Példaértékű volt-e magatartása azzal, hogy ő maga nem ment el az eskütételre? Vajon milyen érzéssel vettek részt a döntéshozók az ország házában azon az eskütételen, amelyen az említett polgártársunk kimondta: „Isten engem úgy segéljen!” Vagy valóban mindegy, hogy mi történik, szét lehet tárni a kezeket, én jót akartam, de ezek...!? Minél rosszabb, annál jobb?
Vajon mit ért a fenti kifejezés alatt és a közszolgálaton, az a kommunikációs szakember, akinek segítségével esténként megtudom, hogy melyik közeli-távoli országban hogyan gyilkolta le iskola- és embertársait
egy-egy ámokfutó? Vagy felmenti magát azzal, hogy ő csak felolvassa, a szerkesztő a felelős!?
Valóban úgy gondolják az önfelelősséget szerintem tévesen értelmezők, hogy azzal gazdagodunk, szebbek lesznek a hétköznapjaink, ha minden este zúdítják ránk a világ őrültségeit, gyilkosságait, embertelenségeit?
Tessék elképzelni, mennyivel nyugalmasabb, sőt értelmesebb lenne az életünk, ha az önfelelősség értelmében, az általunk megválasztott embertársaink, homo publikusok (a közügyekkel hivatásszerűen foglalkozó emberek) valóban  homo sapiensek (bölcs emberek) lennének.
Sógor Ferenc, Sopron

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!