A Fidesz „nemzetbiztonsági szakértője”, a nemzetbiztonsági bizottság
tagja kijelentette, hogy szerinte „bebizonyosodott, hogy a magyar
kormány igenis tudott az oroszok MOL-részvényekkel kapcsolatos
szándékáról, de nem tett ellene semmit”. Beszélt arról, hogy a Fidesz
mennyire aggódott emiatt már 2006-ban, mert szerinte a Surgutneftegas
„nem a piaci viszonyok szerint működik”.

Erre azt szeretném válaszolni, hogy elég, ha a londoni vagy a moszkvai tőzsde adatait megnézi, és ha tud olvasni, észreveszi, hogy a fent említett orosz olajtársaság igen is a világ legnagyobb olajtársaságai közé tartozik, és nem Demeter feladata megállapítani, hogy a vállalat piaci, vagy nem piaci viszonyok szerint működik.
De most nem erről van szó. A tragédia abban van, hogy Demeter hallgatott, amikor az osztrák OMV zsarolta a MOL-t azzal, hogy meg akarja venni. Miért nem reagált abban az időben, amikor majdnem minden magyar újságban hirdette magát az OMV, hogy mennyire barát. Pedig már abban az időben lehetett érezni, hogy ez az osztrák cég mindenre képes, és így, amikor eladta a részvényeit az orosz cégnek, nem csodálkoztam, mert éreztem: mindenki kivár, a hallgatás aranyat ér. Ebben az esetben sok-sok aranyat. Amikor kitört a botrány, már beszélt Demeter, mert már várta azt a pillanatot, mikor lehet még egyszer jól beledöfni a kormányba.
Talán sikerült, talán nem. De nekem az az érdekes, hogy most Demeter megint csak azt mondja, hogy a MOL is „tett védelmi lépéseket többek között az UD Zrt. Bevonásával”. Miért nem az ÁLLAMI BIZTONSÁGI szervezetekkel? Mi ennek az oka? Vagy mivel jobb a privát UD Zrt. a Nemzetbiztonsági Hivatalnál? Talán azzal, hogy az UD Zrt. hatalmas pénzekkel dolgozik! És gratulálok Demeternek, hogy megmondta az igazat erről az UD-ről, mert összenő, ami összetartozik! Ki is áll a MOL élén évek óta? És ami a legérdekesebb – élve Demeter szavaival – „még az UD Zrt. sem tudta megakadályozni”! Szép!
Demeter elfelejtette, hogy 20 éve piacgazdaságban élünk, elfelejtette, hogy két MAGÁNCÉG
vitájába NEM SZÓLHAT bele egy állam! Rész-vényt egy részvénytársaságtól az vesz, aki akar, és természetesen, ha van rá pénze. Részvényt meg az ad el, akinek van, és el akarja adni.
Tudom, hogy itthon nem a gazdaság számít, hanem a politika. Értem, hogy 2010-ben választások lesznek. Értem, hogy ki fogja ezeket megnyerni. De ha a Fidesz megnyeri a választásokat, nem gondol arra, hogy a jövő miniszterelnöke el szeretne menni az USA-ba, és rájön, hogy senki nem akarja fogadni, el szeretne menni Moszkvába Putyin miniszterelnökhöz, de Putyin nem fogadja, azután Szlovákiába, és ott sem kell, Romániában sajnos nincsen idő őt fogadni, és így tovább. Ebben az esetben hogyan fog a „mindig igazat mondó” Fidesz kommunikálni? Vagy létrehoz egy UD-2 Zrt.-t erre a célra? Nagyon érdekel, hogy ki fog akkor hazudni?
Keresztesy Ferenc, Pápa

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!