Rendszeres olvasója vagyok Bálint Orsolya heti gondolatainak. Április
19-i írásának a „Magyarország legneveletlenebb állatai” címet adta.
Kissé áthallásos, de annál találóbb! Két – műfajában ellentétes –
műsort hoz benne „közös nevezőre”.
Én kétféle embert ismerek: jót és rosszat. Bálint Orsolyával ellentétben, nem tenném az ominózus televízió munkatársának „beosztását” idézőjelbe. A „riporter” felfogásomban közképviseletet lát el, nem pedig gyűlöletet szít. Ilyenformán a zsigeri indulatoktól fűtött (ki tudja, milyen önös célok által vezérelt?) személy a hétköznapokban is negatív jelenség. Aki a stílustalanság „magasiskoláját” képviseli, annak nincs keresnivalója a nyilvánosságban! (Mint ahogy a vele stúdióbeszélgetésekben nézetazonosságot vallóknak sem.) Aki felemelt hangjával ad nyomatékot mondanivalójának, aki csavargó hordának nevezi a nézeteitől eltérően ítélőket, annak elemi fogalma sincs a társadalmi együttélés normáiról. (De az újságírói etikáról sem!)
A demokrácia ugyanis nem más, mint a közelítő megoldások keresése a megoldhatatlannak tűnő problémákra. (Tessenek csak erről olvasni Hankiss Elemér, Buda Béla vagy Csányi Vilmos műveiben, hogy csak a hazai szerzők közül ajánljak találomra néhányat.) Akik a politikát és az erkölcsöt elkülönülten kezelik, egyiket sem fogják megérteni! A velem egyet nem értők mondhatják persze: minek nézek olyan „tévékanálisokat”, amik nem tetszenek?! A struccpolitika sehova nem vezet. Ha már a „zavart fejű” fiatalok nem látnak jó példát, ha másra nem, arra jók ezek a megnyilvánulások, hogy bizonyítani lehet: van másik követendő út. (Tanulni a rosszból is lehet! Kell is!)
Az újságírás olyan szakma, ami azzal foglalkozik, hogy „megmagyarázza” a világ dolgait. Művelője pedig olyan EMBER, aki értő/érthető (!) módon, összefüggéseiben „tálalja” az eseményeket. Az újságírók nem politikai komisszárok, pláne nem „mesterlövészek” (!), – bármennyire is vannak, akik ezt képzelik. (Akik lesifotósok módjára „celebekre” (sic!) kattintgatnak mobiltelefonba szerelt kamerájukkal, még nem újdondászok, de még csak nem is médiaszereplők!) Akik a képernyőn a „k” vagy „b” betűvel kezdődő minősítő – felszólító mondatokat favorizálják, rendszerint ők írják a „spontán” tüntetések forgatókönyvét. Kellemetlen persze a tévéről írni, különösen, ha a kritikus Diogenész módjára hordóba szorítva érezve magát, olyanoknak papol erkölcsről és normáról, akiknek erre a leghalványabb fogadókészségük sincs. Mégis azt mondom: legyen a lelkiismeret mégoly vékonyka hang is, az ordas farkasokat nem engedhetjük a nyáj közé. A televízió nem lehet a demokrácia csúf/rút kiskacsája. És bekövetkezzen az, amiért minden jó érzésű ember okkal tiltakozna: az állatvilág és az emberi társadalom „összemosása”. Ez legfeljebb a tévé képernyőn történik/történhet (?!) meg. A darwini fajelmélet ugyanis nem ismeri az „emberállat” fogalmát!
Dr. Nagy Zoltán Debrecen,
médiakutató
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!