Hangzavar

Nincs ebben semmi különös. Elmúltak azok az idők, mikor a művelt publikum körében még mosolyt fakasztott, ha Berek Kati színművésznő Petőfit kereste az istenadta nép körében, és alig talált mást, mint a végtelen tudatlanságot. Ha az egykori Marx-Engels-szobor tövében, a „Ki volt Marx Károly?” kérdésre adott legadekvátabb válasz úgy hangzott, hogy „Nem tudjuk, nem vagyunk pestiek”. Ha egyetemi felvételizők keverték össze Trianont Moháccsal.
Ma arról is komoly vitát lehet nyitni, volt-e pénteken vasutas-sztrájk, és ha igen, milyen eredménnyel zárult.
Vasárnap van, ez péntekhez viszonyítva történelmi távlat. Időközben más irányú információk ezrei ömlöttek a lakosságra, arról nem beszélve, hogy míg a MÁV szerint nem volt szimpátia a VDSZSZ sztrájkja iránt, a Liga elnöke sikeres, bár eredménytelen sztrájkot látott. Ne firtassuk most, mit jelent egy sztrájk esetében az eredménytelen siker (nyilván hasonlót, mint mikor egy párt nem győz, mégsem szenved vereséget a parlamenti választáson), ugorjunk inkább, és tételezzük föl: valaki kétségbe vonja, hogy ami  pénteken történt, az egyáltalán sztrájk volt. Mondván, ha egy munkabeszüntetést este hatig hirdetnek meg, de délben már a vonatok kilencven százaléka jár, az nem sztrájk, hanem kutyakomédia, jobb esetben egy nagy semmi.
Mi következne ebből? A nagy természetű szakszervezeti vezér minimum pert indítana a sztrájk nagyságát és jelentőségét kisebbítők ellen, és ragaszkodna álláspontjához, miszerint „a vasutasok részt vettek a munkabeszüntetésben”. Kisvártatva megérkezne a cáfolat, hogy csak egyes vasutasok álltak le, nem pedig „a” vasutasok, de ez pusztán azzal a következménnyel járna, hogy nyelvészeti konferenciát hívnának egybe „A határozott névelő szerepe a magyar érdekvédelemben” címmel. A közvélemény ekkor már rég nem tudná, történt-e bármi is május 8-án, Magyarországon, ám a sajtóban és értelmiségi körökben ekkor lángolna csak föl a vita igazán, természetesen pártszimpátiák mentén.
Helyettesítsük be az aktuális sztrájkféleséget szinte bármi mással.
Bolgár György kollégám sorozatot indított a 168 órában, „Hogy mi van?” címmel. Hétről hétre adatokkal, tényekkel cáfolja (többnyire jobboldali) politikusok, sajtóorgánumok, médiaszereplők állításait. Érveivel  nehéz vitatkozni - nem is vitatkozik senki. A lapok rég le vannak osztva, a 168 órát például jószerivel csak olyanok olvassák, akik maguktól is tudják, vagy hajlandók utánanézni, mi igaz abból, amit – hogy a legutóbbi számot vegyük – Orbán Viktor, Pozsgay Imre vagy a Magyar Nemzet állít az Európai Néppárt választási programjáról, a vasfüggöny lebontásáról, illetve Rúzsa Magdi honosításáról. Egy hithű Magyar Nemzet-olvasó viszont úgy van szocializálva, hogy Bolgár György nevét eleve a „hazug hazaárulóval” helyettesíti be, míg Orbánét, Pozsgayét „az igazmondó magunkfajtával”. S akkor még nem beszéltünk a népesség túlnyomó részéről, mely vagy nem olvas semmit, vagy az egészből annyit von le, hogy úgysem lehet adni senkinek a szavára.
Ez a szellemi környezet, melyben most néhányan azzal próbálkoznak, hogy legalább a közelmúlt történelmének legsúlyosabb, egyszersmind ezerszeresen dokumentált tényeiről ne lehessen összevissza, a véleménynyilvánítás szabadsága mögé bújva beszélni.
Igyekezetük tiszteletre méltó és kilátástalan. A hangzavar, és a zavarodottság totális.

R. Székely Julianna

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!