Panaszos mindig akad bőven




 

Bár a Hír Tv színvonalát jelentősen felértékelte az Echo Tv megjelenése és áldásos munkája, mellyel elszipkázta a csatornától a legsúlyosabb arcokat, az igazi hitelességtől még messze van a csatorna. Holott akadnak tehetséges riportereik. Az egyik legjobb Ókovács Szilveszter, aki bárhol megállná a helyét, még a közszolgálati televízióban is, ha időnként nem lógna ki mondataiból az elfogultság, mint kalapácsujj a nyitott orrú körömcipőből. Ha épp nem fideszessel beszélget, mindjárt jobbak a kérdései, előbújik belőle az igazi műsorvezető. Laza, nem görcsöl és jó a modora. Semmi gondot nem okoz neki a Rájátszás. Igaz, könnyű ilyen műsort szerkeszteni, hiszen panaszos mindig akad bőven – a Népszabadságban a héten megjelent felmérés szerint bár az emberek általában támogatják a megszorításokat, konkrétan (amennyiben ők is érintettek) azonban ellenzik.
A műsorvezető Navracsis Tibor Fidesz-frakcióvezetőtől kérdezte: „elegáns gesztusnak érzik-e”, hogy egy rendőrcsizmát raktak a parlamentben az igazságügyi államtitkár asztalára. A következő kérdés ennél keszekuszább lett: „Nem tudom, hisz nem voltam ott, a tévében meg nem úgy hallatszik, hogy amikor arról beszélt Balogh Zoltán, hogy a Fidesszel egybe keverik a Magyar Gárda félelemkeltő tevékenységét, és hogy azt a látszatot keltik, mármint a kormányoldalon, hogy hazánk egy fasiszta ország volna, és ez csak azért nincs így, mert létezik MSZP és SZDSZ, hogy erre sokan azt kiabálták be a kormánypárti padsorokból, hogy ez így is van?” – majd hozzátette, hogy a Klub Rádió erről tudósított. Vagy nem bízik a Klub Rádióban, vagy csak hallani akarta, hogy így volt. Azt azonban visszakérdezés nélkül végighallgatta, hogy a frakcióvezető azt mondja: „azt látjuk, hogy éppen a rendőrség az, amely neonáci tüntetéseket biztosít.” Mintha a rendőrségnek nem ez lenne a dolga, a tüntetés jellegétől függetlenül. „De közben nyilván önök azt is megfigyelték, hogy Draskovics Tibor és Bajnai Gordon kormánya tulajdonképpen egy csomó szigorítást is tervez életbe léptetni, például a közterület-felügyelők kapnának gumibotot, és van egy csomó olyan büntetési tétel is, meg a háromszoros visszaesésnél egy külön paragrafus születne, tehát amelyik a jogtiprás, vagy az erősebb jogrend megtartása érdekében születik a jogtiprás ellen” – magyarázta a műsorvezető. „De hát attól még, hogy többen kapnak jogosítványt arra, hogy verjék az esetleges békés ünneplőket, attól még nem lesz nagyobb rend Magyarországon” – felelt a frakcióvezető, mintha szegény közterület-felügyelők ezentúl a tilosban parkoló autók kedélyes bírságolgatása helyett utcai harcban is bevethetőek lennének.
A következő vendég a Gyermek-étkeztetési Alapítványtól érkezett. Előrebocsátom, szégyen, gyalázat, ha csak egyetlen gyereknek is éheznie kell ebben az országban, és meghasad a szívem, ha csak rágondolok az alultáplált, nélkülöző gyerekekre. De egy alapítvány képviselője ne mondja panaszos hangon a képembe, hogy ezer forintomból a postai csekkre meg az adóigazolás kinyomtatására és postázására megy el annyi, hogy a pénznek csak pici százaléka jut el a rászoruló gyerekekhez! Fölöttébb egyoldalúan sikerült megvilágítani, hogy mit jelent a természetbeni adományok utáni áfa befizetésének kötelezettsége, mely az alapítvány működésére végzetes lehet, holott nem új, hanem tavaly januárban életbe lépett, uniós jogharmonizációt
szolgáló törvényről van szó. „Ha befagy a családi pótlék összege, a szocpol úgy ahogy van eltörlődik, és egy csomó intézkedés leszivárog vagy lerohan a mélyszegénységben élő családok szintjére, milyen becsléseik vannak, hogy ez a húszezres ellátandó gyerekszám mekkorára tud duzzadni?” – vázolta apokaliptikus vízióját Ókovács, mire kiderült, minimum megduplázódik, de év végére akár meg is háromszorozódhat az éhező gyerekek száma. Megalapozatlan, felelőtlen, hangulatkeltő szavak ezek.
„Gyarapodik a szocialista börtönválogatott” – vezetett fel Ókovács  egy másik témát, de legalább a végén hozzátette, „ha igazak a hírek”. Csak azt nem értem, ha tényleg ennyire fehéren fekete, mint ahogy a fideszes alpolgármester és a műsorvezető megbeszélték, hogy ingatlanpanamázás történt a Hankook gumigyár területének eladásakor, akkor miért tartott két évig a Fejér megyei ügyészség  nyomozása? (Érdekes felállás lehet a fideszes alpolgármesterrel, aki simán leszedte a keresztvizet „főnökéről” az adásban).
Az utolsó beszélgetésben Kisteleki Istvánnal, az MLSZ elnökével együtt örvendeztek a napokban átadott „kisteleki, bocsánat, telki” edzőközpont okán. Bevallom férfiasan, ezen úgy elaludtam, mintha esti mesében hallgatnám, hogy ettől majd mintegy varázsütésre jobb lesz a magyar futball. Szép volt, tán igaz se volt.


Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!