Az elkövetkező hetekben rövidítve közöljük a Kosár című fogyasztóvédelmi magazin által vizsgálatok eredményét közöljük rövidítve. Ezúttal kolbász- mustrára került sor. Köszönjük a Kosárnak a lehetőséget, hogy olvasóink megismerhetik a nagy érdeklődésre számot tartó vizsgálati eredményeket.
A tesztelésre szánt kolbászmennyiséget szokás szerint több helyről szereztük be, hogy a lehető legszélesebb választékot vizsgáljuk. Bepakoltuk a kosarunkba minden előre csomagolt fajtából, a jellemző, karakteres termékeket. Szám szerint tizenöt (öt lecsó és tíz debreceni) került a szigorú bírálók elé.
Kevés kolbászminta – sok kifogás
A teszt nem indult valami fényesen, mert a vizsgálatra vásárolt termékek jó része a csomagolóanyag kibontása után igen kellemetlen illatot árasztott, és egyik-másik nem röstellt folyni sem. Persze nem olyan fából faragták a mi bírálóinkat, hogy máris messzemenő következtetéseket vonjanak le. Szépen, módszeres folytatták a vizsgálatot. Úgy láttak, hogy a Winny lecsókolbásza levegősen volt töltve, a Tescóé pedig inasnak bizonyult. A Spar SBudget néven forgalmazott terméke viszont olyan kenőcsösre sikerült, hogy nem lehetett vágni. A Solemeat lecsókolbásza nagyon zsíros volt, a Spar lecsókolbász néven forgalmazott terméke üreges és kemény.
A lecsókolbászok a főzés utáni kóstolás során erősen zsíros ízt mutattak, a Solemeat kolbásza a sok szójától kesernyés ízű volt, míg a Tesco termékében csontszilánkokat találtunk, legrosszabbul pedig a Spar SBudgetje szerepelt, mert erősen bőrkeízt mutatott.
Sietünk megjegyezni, hogy ezek a termékek korántsem a prémium kategória tagjai, tehát ebben a csapatban kell szakmailag értékelni teljesítményüket. Az öt versenyző közül kettő jó, kettő pedig közepes eredményt ért el. Még megfelelt minősítéssel a lecsókolbászcsapat sereghajtójaként, az SBudget végzett, igaz ebből a termékből 500 g mindössze 229 Ft-ba kerül.
Amit viszont eszünk ágában sincs mentegetni, az a csomagolás. Ugyanis itt csúnyán elvérzett a lecsókolbászcsapat. A gyártók egy kivételével nem adtak felhasználási javaslatot a fogyasztónak. A Spar lecsókolbászának csomagolóanyagán két olvashatatlanul apró betűs címke is volt, az egyik szerint 293 Ft, a másik szerint 406 Ft-ba került a tartalma. És ezzel nem ért véget az ellentmondások sora, sajnos a súly és a minőség megőrzési idő is kétféle volt.
Az igazi csemege debreceni
A teszt nagyobbik felét a csemege debreceni minták alkották. A Magyar Élelmiszerkönyv szerint a csemege debreceni 22-32 mm átmérőjű sertésvékonybélbe vagy emészthető műbélbe töltött húskészítmény. A legfeljebb 15 cm hosszúságú, páros kolbász alapanyaga marhahús és/vagy sertéshús, valamint sertés- és marhavágás étkezési melléktermékeiből készült húspép. A felsoroltakon kívül 6-8 mm szemcseméretűre aprított marha- és/vagy sertéshús, gyártási szalonna, jelleg- és ízkialakító anyagok alkotják. A pép a metszéslap 50%-át töltheti ki. Fűszerei a só mellett a bors, a fokhagyma, a köménymag, a paprika és az egyéb technológiailag indokolt adalékok. Tartósítását forró füstöléssel és főzéssel végzik. Fehérjetartalma legalább 13%, izomfehérje-tartalma az összes fehérjetartalom legalább 60%-a, víztartalma legfeljebb 60% (m/m), zsírtartalma legfeljebb 30% (m/m), Nátriumklorid-tartalma legfeljebb 2,8% (m/m). A csemege debreceni burkolata sima, sérüléstől, szennyeződéstől mentes. Állománya tömötten rugalmas, jól összeálló. Metszéslapján 6-8 mm nagyságú hús- és szalonnaszemcsék láthatók húspépbe ágyazva (a húspép mennyisége legfeljebb 50%). Barnáspiros színű, kellemesen füstös, fűszeres (kömény) illatú, ízhatása a felhasznált fűszereknek megfelelően harmonikus. A csemege debrecenit sertés vékonybélbe, vagy fehérje alapú, emészthető műbélbe töltik. A késztermék száraz tapintású, metszéslapján húspépbe ágyazott hús- és szalonnaszemcsék láthatók. Felületén penész nem fordulhat elő.
A csemege meg a többi
A gyártók már termékeik elnevezésében is jelzik, hogy igazi debreceni kolbász lapul a csomagolásban, vagy debreceni jellegű az áru. Tehát minden csemege debreceni debreceni, de nem minden debreceni csemege. Másként fogalmazva, csak azokra a kolbászokra írhatják rá, hogy csemege debreceni, amelyek megfelelnek a fent idézett, és a Magyar Élelmiszerkönyvben rögzített előírásoknak.
A tíz megvizsgált mintából remeknek bizonyult a Tesco áruházakban kapható, a Debreceni Hús Zrt. által gyártott, Premier Ínyenc Debreceni finomkolbász. A juhbélbe töltött húsféleség nem véletlenül lett kiváló, és zsebelte be a bírálók számos dicséretét, hústartalma gyártója szerint: 98%. Szintén kiválóan szerepelt a Mangold (Mangalica termékcsalád) Mangalica csemege debrecenije, bár itt nem sikerült kiderítenünk, hogy a termék 51 vagy 61% sertéshúst tartalmaz, ugyanis a csomagoláson a címke szó szerint olvashatatlan volt. A címkén álló információk elolvasására két okból nem volt mód, egyrészt olyan apró betűkkel készült, hogy nagyítóért kiáltott, másrészt teljesen elázott a címke.
Az összességében nagyon jó (négy kiváló és öt jó) eredményt egyetlen közepes zárja a sor végén. A Premier Debreceni páros kolbász (gyártó Debreceni Hús Rt.) szintén a Tesco polcain várja a vásárlókat, viszont csomagolóanyagából kivéve nagyon nyúlósnak bizonyult, főzve pedig savanyúnak találták a tesztelők.
Ami a debreceni típusú kolbászok csomagolását illeti, itt sem iparkodnak nagyon a gyártók, hogy felhasználási javaslattal könnyítsék meg a fogyasztók dolgát. Tapasztalataink szerint arra sem szentelnek kellő figyelmet, hogy a címkék olvashatóak legyenek, sőt, arra is csak kevesen szánják el magukat, hogy termékük tápértékét feltüntessék.
Milyen volt a békebeli
debrecenit?
A füstölt-főtt csemege debreceni fogalom, receptjét, keverési arányait gondosan őrzik, története, megalkotójának neve ismeretlen. Nem véletlen, hogy Debrecen adta a világnak ezt a húsipari finomságot. A cívisek ugyanis már a 17. században létrehozták a marhahúst mérő mészáros-, és a sertés vágására, feldolgozására szakosodott hentes céheket, akkor, amikor a Dunántúlon még csak a háztartásokban készítettek húsételeket. Arrafelé a színhússal töltött kolbász is ismeretlen volt. Maga a kolbász szó pedig a 19. század végéig, hurkát jelentett.
A debreceni párost az 1930-as években már, mint országos versenyek aranyéremmel kitüntetett termékét említik. Bár manapság sokféle debreceni kapható, a szakemberek szerint még mindig a helyben készített az igazi: nem puha, nem kemény, kellemesen lédús, paprikával és fokhagymával ízesített, nem száraz, nem zsíros, a párokat kézzel alakítják.
Pavlovics Ágota
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!