Elgondolkodott már azon, mi természetes mai világunkban? Talán még a
vadon termő növények és állatok. Ám a genetikai állomány módosítása az
élővilágban, sajnos, már megszokott.
A szülés sem más, mint a világ legtermészetesebb biológiai folyamata, de mostanra ebből is üzlet lett, mint a nőknek bármilyen, a férfiaktól eltérő működéséből. Persze nagyon nehéz visszajutni a gyökerekhez, de valahogy az ősembernek is sikerült a gyerekét kihordania és megszülnie.
Minden nő rendelkezik azzal a belső tudással, bölcsességgel, ami segíti abban, hogy könnyebben szüljön, hosszabban szoptasson, szabadabban szeretkezzen, és így a lehető legteljesebben élhesse meg nőiségét. Ehhez nem szükséges más, mint ellazulva újratanulni, felfedezni, és talán a legfontosabb, szeretni a testét. Ebben kíván segíteni a május 16-tól 24-ig tartó A Születés Hete Fesztivál sajátságos információival.
Az idei születés hetén több mint negyven településen szülészorvosok, szülésznők, bábák, dúlák, védőnők, szülésfelkészítők, pszichológusok, homeopaták, gyógytornászok, mentálhigiénés szakemberek, szoptatási tanácsadók beszélgetnek az érdeklődőkkel, remélve, hogy a programok egyre több várandós nőt és családot segítenek hozzá, hogy a várandósság ideje és maga a szülés ne szorongással, bizonytalansággal, aggodalmakkal teli időszak legyen.
Klasszikus és alternatív módszerek hívei, civil szervezetek és szakmai műhelyek képviselői cserélik majd ki tapasztalataikat, megosztva azokat az érdeklődőkkel Ezek között találhatunk szakmai, tájékoztató és kulturális eseményeket: előadásokat, beszélgetéseket, filmvetítéseket, kiadványok ismertetését, melyeknek közös célja minden esetben a háborítatlan szülés hazai lehetőségeinek és az ahhoz kapcsolódó kutatási eredményeknek ismertetése a babát váró családok tagjaival és a szülésben részt vevő szakmai segítőkkel – akár otthoni, akár intézményes keretek között lezajló szülésről legyen szó.
A rendezvénysorozat nem titkolt célja továbbá, hogy a várandós családokban tudatosítsák ennek az életszakasznak a fontosságát és szépségét; hogy a kismamákat megerősítsék nőiségükben; segítsék őket babájukkal és párjukkal való kapcsolatuk elmélyítésében és megfelelő mennyiségű és spektrumú információt nyújtsanak át nekik a számukra legmegfelelőbb és emberhez méltó szülési mód kiválasztásához. Nem véletlenül volt az előző évek egyik jelmondata: „Ha nem ismered a lehetőségeidet, akkor egy sincsen.”
A Születés Hetének célja felhívni szakmai szereplők és várandós kismamák, családok figyelmét, hogy az érintettek ne csak ez alatt az egy hét alatt kaphassanak szakszerű, naprakész, evidenciákon alapuló emberi tájékoztatást a várandóssággal kapcsolatos kérdéseikre, hanem mindezek folyamatosan elérhetőek, hozzáférhetőek legyenek, és kivétel nélkül mindenki választ kaphasson a szüléssel, születéssel kapcsolatos kérdéseire.
A rendezvénysorozat segítségével évről évre mind többen és többen megtapasztalják: vannak az életnek olyan pillanatai, órái, hetei, hónapjai, amelyek nemcsak az addigi személyes történet foglalatai, nemcsak a család történetét és a valóságot sűrítik és tükrözik, hanem fordítva: visszahathatnak a személyes és családi történetre, sorsot, életet változtathatnak, sebeket, világot gyógyíthatnak.
Arra, hogy miként lehet a szülés katarzis és nem krízis, egyszerű a válasz: nincs szükség másra, mint a szülő nőt hagyni és nem kizökkenteni ebből a csodálatos, módosult tudatállapotból.
Az előírt protokollokhoz való ragaszkodás helyett a szülő nő és a kisbaba aktuális szükségleteihez való folyamatos alkalmazkodást kíván. Ennyi az egész, túlbonyolított életünkben ez vezet a biztonsághoz, és nemcsak születéskor, hanem életünk egész folyamán.
Köveskuti Tünde
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!