A magyar futball elfogulatlanul ítélkezni képes hívei gyaníthatóan inkább elégedetten fogadták, esetleg visszafogottabban, de semmiképpen sem elutasítóan a hét hazai focihírét: visszakerült a labdarúgó NB I-be a Ferencváros. Hogy a Fradi-szurkolókat boldogsággal töltötte el a tény, nem kérdéses, de bizonyosan akadtak jócskán a zöld-fehérekkel amúgy nem rokonszenvezők táborában is olyanok, akik egyetértően bólintottak rá az immár megmásíthatatlan tényre: bár a másodosztály idényéből még több forduló hátravan, a Fradi akkora előnyre tett szert üldözőivel szemben, hogy már bajnoknak tekintendő, még az MLSZ sem „menti meg” az élvonaltól.



Helyesebben az újbóli NB I-es tagságtól, amelyből éppen a honi sportági szövetség vezérkarának erőteljes igenje mellett zárta ki annak idején – utóbb jogszerűtlennek minősített döntéssel – a „megmondóbizottság” az FTC-t.
Nem kiesett a Fradi, hiszen hatodikként zárt az élvonalban, ám az MLSZ eljáró testülete a sok száz milliós tartozást felhalmozó, csőd közeli helyzetbe jutott klubot kitessékelte az NB I-ből, nem adván meg a futballcsapat szerepléséhez szükséges licencet. Az ügy lényegét tekintve mondvacsinált indokkal tette ezt, hiszen hasonló megfontolásból jó néhány más klubot is száműzni kellett-lehetett volna, ám egyedül a Ferencváros maradt fenn a kiebrudalásról ítélkezők szűrőjén…
A kezdettől méltatlan helyzet, ha kissé (?) megkésve is, de három év – amint azt ráérő emberek kiszámolták: a kizárást követően 1013 nap – elteltével rendeződött: a Fradi elfoglalhatja pozícióját a múltjához méltó közegben, a legjobbak között. Vagy ahogy nem kevesen mondták és ismételték már, a zöld-fehéreket amúgy a színkollekció miatt nem kedvelők közül is: Fradi nélkül nincs magyar labdarúgás. Mármint élvonalbeli foci, merthogy a második kategóriás besorolással rendesen elvolt az Üllői úti alakulat 2006 óta: sem az akkori, sem a következő szezonban nem tudta ugyanis visszaverekedni magát, aminek már nem adminisztratív, hanem szakmai okai voltak: példának okáért a pénztelenségből is fakadó gyengeség, a hosszú időn át kifejezetten harmatos játékosállomány. Most (nagyobb) részben annak is köszönhetően sikerülhetett a feljutás, hogy időközben célt értek a már-már kilátástalan eladási kísérletek: elkelt a romjaiban heverő klub, a megmentő-felvásárló egy angol milliomos úriember lett, bizonyos Kevin McCabe, aki az adósságrendezésen túl befektetőként is szerepet vállalt a népligetieknél: egyfelől a futballcsapat üzemeltetésével, másfelől a régi helyén egy – a mostanit kilencven fokkal elfordító pályával újjászülető – 25 ezres stadion életre hívásával. Nem jótékonykodó szándékkal, hanem szigorúan üzleti alapon: miközben a zöld-fehér színeknek elkötelezettek hálásak lehet(né)nek, amiért beszállt McCabe, aközben persze nyilvánvaló, hogy a szigetországi „fontember”  olyan „működőtőke-kihelyezésnek” tekinti IX. kerületi szerepvállalását, amely idővel megtérül, hasznot hajt, kellő profitot is termel gazdájának a „franzstadti” ingatlan hasznosítási lehetőségeinek kiaknázásával. Mivel pedig nem holmi egyszemélyes üdvhadsereg irgalmas-segítő akciójáról van szó, hanem befektetésről, tudomásul kell vennie mindenkinek: igenis, McCabe, az új tulajdonos az a megmentő, aki a Fradi hóna alá nyúlásával maga is jól jár. De jól jár az FTC is, megmenekülve a nyomortól, amely felé pár évvel korábban elindult szakosztályai lezüllésével, s ha nincs az angol pénze, most nem beszélhetne senki új életkezdésről, a Fradi újjáéledéséről. Ahogy arról sem, hogy a futballcsapat ismét az NB I tagjává vált, beszédes véletlenként éppen azon a napon, amikor 110. születésnapját ünnepelte a patinás klub. Jelesül május 3-án: 1899-ben ezen a májusi napon alakult meg a Ferencvárosi Torna Club, a magyar labdarúgás legnépszerűbb és legeredményesebb egyesülete. A Fradi 28 bajnoki címet szerzett az NB I-ben, s az egyetlen magyar csapat, amely nemzetközi kupát hódított el (1965-ben a Vásárvárosok Kupáját, az UEFA-kupa elődjét) és az egyetlen, amely 100 százalékos eredménnyel győzött a bajnokságban (az 1931–1932-es kiírásban). Az FTC adta a legtöbb játékost a magyar labdarúgó válogatottnak, innen került ki a legtöbb gólkirály és az egyetlen magyar egyesület, amelyben Aranylabdás focista – Albert Flórián – játszott – írta születésnapi megemlékezésében az MTI.
Mondhatni, s a fradisták nyilván mondják is: a múlt kötelez. Kérdés persze, hogy mire lesz képes a másodosztályú sikerrel a háta mögött az élvonalban. A 800 milliós költségvetésű mostani idény után a következő, már az NB I-es léthez igazodó „szezonális”  pénzmozgás bizonyosan jóval nagyobb lesz, hiszen az NB II-es bajnoki címet kiharcolók többsége alkalmatlan a folytatásban is eredményeket  garantálni a Fradinak,  tehát új, megfelelő játék-
erőt képviselő labdarúgókat kell igazolni, többet is. Különösen, hogy McCabe már az első idényben bajnokságot akar nyerni, s ugyancsak rövid távú célja – az amúgy hatalmas pluszbevételt is jelentő – kijutás az európai futballporondra, a részvétel a Bajnokok Ligájában. A zöld-fehér álom már ennek megfelelően körvonalazódik: a vehemen-ciában mit sem változott Fradi-dukkerek immár a 2011-re tervezett Albert Stadionban játszandó BL-meccsekre vágynak. Az elhatározás erős: ha egyszer ott lesznek az európai elitben, szó sem lehet arról, hogy onnan angolosan távozzanak.                                      (Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!