A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vehette át Az Év Múzeuma-díjat
szombaton a múzeumok majálisán, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

A PIM a Nyugat-évforduló és a Reneszánsz évhez kapcsolódó tevékenységek, az elmúlt év programjainak, kiállításainak ötletgazdag, példamutató megvalósításáért érdemelte ki az elismerést – hangsúlyozta Deme Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal társadalmi kapcsolatok igazgatóságának vezetője.
A nyíregyházi Jósa András Múzeum a második, a budapesti HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a harmadik helyezést érte el. Kihirdették a Vendégbarát Múzeum program nyerteseit is. Ez a program 3 éve indult el a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére. A közönség szavazatai alapján az évi 5 ezres látogatottsági kategóriában az orfűi Malom Múzeum, az 5 és 30 ezer közötti éves látogatói szám kategóriá-ban az esztergomi Duna Múzeum, a legnagyobb látogatottságú intézmények közül pedig a Sóstói Múzeumfalu nyerte el az elismerést, amely pénzjutalommal is jár.

MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!