Bár az európai uniós magyar villamosprojektek közt a debreceni és a miskolci után csak harmadikként, idén április elején hagyták jóvá a „Szeged elektromos tömegközlekedésének fejlesztése” című nagyberuházást Brüsszelben, ám annak két fontos elemét már fel is avatta a „hírös város”. Még tavaly épült ki az Anna-kúti csomópont 900 millióért és két hete avatták fel az új trolibuszremízt 700 millióért. Debrecenhez hasonlóan Szeged is zöldpályás villamosvonalat tervez, mondta lapunknak Botka László polgármester.

– A közlekedési nagyprojektünk 29,5 milliárd forintjának több mint a 86 százalékát az unió állja, az önrész 4 milliárd forintját pedig a város – így Botka László, Szeged polgármestere. – S hogy miből? Részint saját forrásból – ugyanis a városunk költségvetésében két éve nincs működési hiány, így futja fejlesztésekre is –, részint pedig hitelből. Manapság sok önkormányzat kötvénykibocsátással próbál fedezethez jutni. Mi ehelyett a kedvezményekkel támogatott állami infrastruktúra-fejlesztési bankhitelt vesszük igénybe. Ennek előnye az, hogy a válság idején is garantált árfolyamon kapjuk a devizaalapú kölcsönt, így az árfolyammozgás hatását nem érezzük meg.
A projektről tudni kell, hogy a szegedi közösségi elektromos közlekedés fejlesztését célzó program végeztével, 2011 végére a vidéki nagyvárosok között Szegeden lesz a leghosszabb és a legkiterjedtebb a villamos- és trolibuszhálózat. A beruházás kétharmada építkezés. Teljes egészében felújítjuk a város 8 kilométeres villamoshálózatát a meglévő három vonalon, s éppen a ma legporosabb, legtúlterheltebb útszakaszokon – négy kilométeren – zöld, azaz füvesített sínpályán haladnak majd a villamosok. A zöldpálya Európa több nagyvárosában már működik, de talán az első a miénk lesz Magyarországon. Bővítjük is a hálózatot: egyrészt megépül a Rókusi körúton a 2-es villamosvonal 2,5 kilométer hosszon, másrészt megtoldjuk másfél kilométerrel a 8-as troli útvonalát és kialakítunk egy új trolibuszvonalat is. Az utóbbi 4,5 kilométeren a belvárost a külső városrészekkel – Tarjánnal és Felsővárossal – köti össze, s útba ejti majd az egyetem hamarosan felépülő új klinikai központját is.
A meglévő járműparkot a fejlesztés miatt természetesen bővíteni kell. Kilenc villamost és tíz trolibuszt vásárolunk. A villamostendert a forint árfolyamesése, a bizonytalanság láttán sietve, még tavaly decemberben kiírtuk. Már be is érkezett négy gyártó pályázata, s még várunk bő egy hónapig. Végül csak olyan nyerhet majd, aki a 21. századi igényeknek megfelelő, alacsony padlós, légkondicionált villamosokat gyárt nekünk. A trolibusz-beszerzési tendert csak márciusban hirdettük meg, s még szintén nem zárult le az ajánlattétel. De ahogyan a villamosénál, ennél pályázatnál is alkalmazzuk a bevált módszerünket: csak az EU által elvárt minimumfeltételekkel írjuk ki a tendert, hogy minél több pályázó ajánlatai közül választhassuk ki a nekünk legkedvezőbbet.
Ami a villamosvonalak felújítását illeti: a zöldpálya létesítése és fenntartása sem olcsó, hiszen az automata öntözőberendezéseket is be kell építeni, s a füvet locsolni, rendszeresen nyírni is kell. De a többi szakaszon is környezetbarát, gumiba ágyazott, hangtompító és pormentes pályát alakítunk ki. Megújulnak a háttér- és szervizlétesítmények is. A nagyprojekt egyik elemeként két hete avattuk fel ünnepélyesen az új 2000 négyzetméteres trolibusz-remízt, ami 700 millió forintba került, s a villamosremízre is beérkeztek már a pályázatok, az eredményhirdetés napokon belül várható.
Az összes vonalon modern utastájékoztatási rendszer épül majd ki; az ezt célzó nemzetközi pályázaton magyar vállalkozások is jó eséllyel indulhatnak. S a projekt fontos része, hogy átépítünk hat meghatározó közlekedési csomópontot, teret. Az egyiket, ami szerepel az uniós projektben, előrehozhattuk, s már a pályázatunk hazai elfogadása után, tavaly nyáron teljesen újjáalakítottuk a belváros legforgalmasabb részén az Anna-kúti csomópontot; ott csaknem 900 millióért átépült a villamossín- és a váltórendszer is.
Ám az építkezések miatt sajnos a szegedieknek átmenetileg közlekedési nehézségekkel, dugókkal kell számolniuk. Bízom benne, hogy megértik: ha mindez elkészül, sokkal kényelmesebb, gyorsabb, környezetbarátabb lesz a tömegközlekedés a városban. A szolgáltatást most naponta 225 ezer városlakó és itt megforduló veszi igénybe. S nyilván jó néven veszik azt is, hogy ezek az építési munkálatok várhatóan 4-600 embernek adnak majd munkát. Úgy vélem: recesszió idején a munkahelyek megtartása érdekében egy város számára a legfőbb eszköz a közösségi beruházások felgyorsítása. Nem panaszkodhatunk: az eddigi sikeres pályázataink révén EU-támogatással épül második autópályánk, az M-43-as, az új északi Tisza-híd, négy iskolát újítunk fel, és még vagy tucatnyi kisebb fejlesztést sorolhatnék… Az önálló Szegedi Tudományegyetem is épít: új klinikai központot 12 milliárdért és nyert még 7 milliárd forintot az egyetemi épületek bővítésére, felújítására. Szóval ez és a jövő év Szegeden a nagyszabású beruházások ideje lesz…

vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!