Az anyák napját követő héten a forint árfolyama kedvezően alakult. A
tény pártkommunikációjával kapcsolatban érdekes dolgot figyelhettünk
meg.


Az MSZP igen tárgyilagosan állt hozzá a dologhoz, megszólaló politikusai higgadtan, nem a Bajnai-kormány érdemének tudták be a gazdasági folyamat alakulását, sokkal inkább a nemzetközi, elsősorban amerikai eseményeknek. Azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar nemzeti valuta erősödése térségünkben a legerősebb volt. Mértéktartó és tárgyilagos közgazdászok véleményével egybecseng ez az értékelés.
A Fidesz beszédesen hallgatott. Erről. Pedig emlékezhetünk, hogy nyalka szóvivői miként nyilatkozgattak, amikor 320 forint volt az euró árfolyama. Hiteltelenségről beszéltek, új választásokat sürgettek (sürgetnek), és a Gyurcsány-kormány dilettantizmusát fricskázták.
Naivitás azt hinni, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormány tevékenységében nincs folyamatosság. Hiszen a nemzetgazdaságokkal szembeni piaci hiteltelenség elsősorban annak tudható be, ha sarkaiból forgatja ki egy új kormány a korábbi kabinet intézkedéseit.
Sajnos eddig, ha olyan jellegű kormányváltásra került sor, hogy a kormány mögött felálló párt is változott, ’98 után a kvázi földig rombolás zajlott le. Kőmíves Kelemenjeink munkája mintegy kárba veszett. Jó lenne ezzel a gyakorlattal szakítani. Dőreség úgy beállítani a dolgokat, hogy az aktuális kormányok csak rosszat csinálnak. Ezt tetézni azzal, hogy szinte hazaáruló népnyúzóknak kiáltják ki őket, pedig azt eredményezi, hogy nemzeti önbizalmunk a bányászbéka altestével nivellál. A helyzet oly beállítása, hogy a kormányzásért felelősségre vonják az elődöt, az pedig annyira magyar abszurd, hogy csak a szélsőséges erőket erősíti. Nagyon szoros összefüggés van a kétfenekű rétori eszközök és a szélsőségek népszerűsége között. A demagógiának mindig volt és lesz is „vevője”.
Csak a tények rögzítéseként jegyzem meg zárógondolatként, hogy a Bajnai-kormány első csomagjának magyar gazdaságra gyakorolt hatása az év második felében mutatkozik. De ennek a kabinetnek történelmi küldetése a jövő évi költségvetés megalkotásával teljesedik be. Az, amit Kovács Árpád az ÁSZ elnöke javasolt korábban, hogy a költségvetés társadalmi vitája már késő tavasszal induljon be, most úgy néz ki, megvalósul. Sajnos keserű kényszerűségből, nem pedig racionális ésszerűsségből. Nagyon jó lenne, ha az ellenségkeresés, a démonalkotás helyett a politikai élet minden résztvevője alkotóan venne részt ebben a vitában. Őszinte objektivitással. Kizárva a szélsőséges véleményeket, azok elterjedését. Ez lenne talán a legnagyobb árfolyam-erősítő hatás, ami kötél és guillotin alkalmazása nélkül is optimistává tenne bennünket, magyarokat.Tősér István, Miskolc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!