Szélhámosok kora

Amíg „kicsiben” szörnyülködünk az emberi hiszékenységen és viszolyogva álmélkodunk a csaló leleményességén, addig „nagyban” jószerivel elismerően csettintünk a politikai átverés hatásosságát látva. Ez igen, ez is bejön nekik, lám ezt a kiáltó önellentmondást is megússzák, őket nem lehet lebuktatni, mint a piti szélhámost!
Kis és nagy átverés alapkövetelménye a rendíthetetlen magabiztosság, a lehengerlő beszédkészség és főként az, hogy a szemünk se rebbenjen, ha valaki okoskodni mer, holmi logikai bakugrást észlelvén lendületes érvelésünkben. Idézik a szóvivőnek a pártja szakértői-
nek könyvéből, hogy hát azok is pedzegették az ingatlan és vagyonadó ötletét, de zavarba nem képesek hozni, kész (mármint előre kész) a hatásosnak szánt válasz: a politikusok másként döntöttek, ők elvetik. Hát persze, hiszen egész héten kikeltek a kormányterv ellen, boldogan nyugtázták annak népszerűtlenségét, amit rohantak meglovagolni, ne citálgasson hát nekik senki akár jobboldali közgazdász okfejtéseket! Rendben, döntsenek a politikusok. De akkor mit szélhámoskodott pár hete a vezér azzal a szakértői művel, s miért gúnyolta azokat, akik számon kérték pártján a gazdasági programot? Ha hihetünk a szóvivőnek, s most éppen neki illik hinnünk, a szakértők mondanak ezt is, azt is. Ja úgy! Vagyis akkor a könyv mégsem pártprogram, avagy a pártprogram volna ez is, az is. Ha akarom vemhes, ha akarom nem. Mel Brookes filmes történelmi görbetükrében jön Mózes három kőtáblával: „itt ez a tizenöt…” – mondaná, ám az egyik leesik és darabokra törik. „Illetve tízparancsolat…” 
Tekinteném komédiának, de félek, nem fog mulattatni. Van egy életünkben még nem látott válság, s az ellenzék domináns pártja akként látszik megállíthatatlanul robogni a fölényes választási győzelem felé, hogy elutasít az égvilágon minden kormányintézkedést, és közben eszében sincs – szélhámosokat lepipáló semmitmondáson túl – bármi közgazdaságilag is megálló konkrét programmal alternatívát bemutatni. Emberei lekezelő mosollyal torkollják le az okvetetlenkedőket, s ígérik az összes válságkezelő lépések visszacsinálását, hadd örüljön a szavazó a feltálalandó ingyenebédnek. Egy köznapi szélhámos előállni sem merne azzal a képtelenséggel, hogy a kormány inkább csúfosan megbukik, de juszt se követi az ellenzék csodareceptjét: ez már gyanút keltő fogás lenne, hiszen ellentmond a józan észnek. Ki tudja miért, a politika szélhámosai nem tartanak ilyesmitől, talán a főként mikrofonállványként megúszni remélő média, netán a vakmerő mutatványra szájtátian rácsodálkozó kormányzat kényeztette el őket.
Kezd őszintén izgatni, meddig képesek ezt művelni? Lincoln híres mondása szerint egyeseket mindig félre lehet vezetni, egy darabig mindenkit be lehet csapni, de nem lehet mindig mindenkit felültetni. Hogyne, tudom: az emberek a kormányt szokták elcsapni, abból lesz elegük, ahogyan azt az ellenzéki vezér szájukba is kívánja rágni. De hát már kétszer a jobboldalból is elegük volt, talán mégis érdekelhetné őket, mi az a más, amit a hatalomba visszatérni ácsingózók ezúttal kínálnak. Pláne irdatlan, az egész világot megrázó válságban. Ha semmi egyéb, az ösztökélhetne kíváncsiskodásra a valós szándékokat illetően, hogy ami idehaza – szélhámosokat is irigykedésre késztető – trükk láthatóan beválik, annak a külvilág aligha ül fel. Az ő pénzüket nem lehet „ha akarom vemhes” fogásokkal kicsalni. Most viszont úgy áll a dolog, hogy vagy őket vernék át, vagy minket. Mivel őket csak igazi államcsőd árán lehetne, maradunk mi, egész nemzetnyi balek. Sokra megyünk, ha Lincoln igaza túl későn derül ki.

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!