Az új influenzában megbetegedettek száma egy nap alatt csaknem ezerrel,
8451-re nőtt a világon, és a betegség már 36 országban ütötte fel a
fejét – jelentette be szombaton az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A járvány halálos áldozatainak száma 65-ről 72-re emelkedett. A WHO statisztikai számai egy hét óta drasztikus növekedést mutatnak. A legtöbb beteg az Egyesült Államokban van, utána következik az új influenza kiindulópontjának számító Mexikó.
Újabb fertőzött halálát okozta az új típusú, H1N1-es influenzavírus az egyesült államokbeli Texasban, ezzel ötre emelkedett az országban a kór halálos áldozatainak száma – közölte a szövetségi állam egészségügyi hatósága helyi idő szerint pénteken. A hivatalos tájékoztatás szerint a férfi a múlt héten halt meg, és más egészségügyi problémái is voltak. Az Egyesült Államokban több mint 4700 bizonyított új influen-zás fertőzést tartanak számon. Európában eddig 16 országban bukkant fel a vírus, és közel 230 embert betegített meg, de halálos áldozatot nem követelt.
Mexikóban 66 a bizonyíthatóan az új influenzában elhalálozottak száma az egészségügyi minisztérium legutóbbi közlése szerint.
Az új influenza megjelent Törökországban, és egy újabb fertőzést okozott Japánban. Egy-egy igazolt beteget jelentettek szombaton a két országból. Japánban a Tokiótól 430 kilométerrel nyugatra fekvő Kobe város egy diákja kapta el a H1N1 vírust, noha az utóbb időben nem járt külföldön – közölte az egészségügyi minisztérium. A fiú két diáktársa is influenzagyanús. Mindhármukat kórházban kezelik. A hír nyomán a város összes iskoláját bezárták. A távol-keleti országban korábban kiderült, hogy megfertőződött három diák és egy tanár, aki előzőleg Kanadában járt. Azt nem közölték, hogy az ő iskolájuk hol van.
Az első törökországi betegről az egészségügyi minisztérium nem közölte, hogy milyen állampolgárságú, csak azt tudni róla, hogy az Egyesült Államokból érkezett Amszterdamon át az isztambuli repülőtérre, és Irakba tartott volna tovább. A repülőtéri infravörös kamera érzékelte, hogy lázas.

A karanténok, utazási megszorítások és iskolabezárások, valamint az egészségügyi maszkok használata mellett a gyermekek higiéniájára, elsősorban a gyakori kézmosásukra való odafigyeléssel lehet a leghatékonyabban védekezni a sertésinfluenzaként ismertté vált, H1N1 vírus terjedésével szemben – derült ki egy kutatásból, amely a Cochrane Library orvosi szaklapban jelent meg.
A különböző légúti fertőzések okozta járványokat vizsgáló 51 tanulmány áttekintése nyomán Tom Jefferson brit kutató arra a megállapítása jutott, hogy minden egyéb intézkedés mellett, az alapvető higiéniai követelmények betartásával, így a gyakori kézmosással lehet a leginkább visszaszorítani az új influenza terjedését. „Nem igazán értem, hogy egyes kormányok miért ragaszkodnak annyira a tablettákhoz és az injekciókhoz” – mondta Jefferson egy telefonos interjúban. „A kézmosás védelmet nyújt rengeteg dolog, nem csupán a légúti fertőzésekkel szemben” – tette hozzá.
A világ minden tájékáról összegyűjtött tanulmányok szerint a gyakori kézmosás, a szűrőként funkcionáló kesztyűk, köpenyek, maszkok használata és a valószínűleg fertőzött személyek elkülönítése segítik leginkább a betegségek terjedésének visszaszorítását. Kiderült, hogy a terjedés akadályozásában fontos szerepe van annak, hogy a felnőttek helyett a gyerekekre összpontosítsanak. „A lényeg az, hogy, ha megtanítjuk a gyerekeknek az iskolában a kézmosás fontosságát, akkor annak az egész társadalom nagy hasznát veszi” – mondta Jefferson. Egy 4332 gyermekre kiterjedő, szegény pakisztáni háztartásokban végzett tanulmány kimutatta: azok a gyerekek, akik napjában többször mostak kezet szappannal, 50 százalékkal kevesebbszer szenvedtek tüdőgyulladástól, vagy náthától, mint azok, akik nem fordítottak ennyi figyelmet a higiéniára. MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!