A Monacói Nagydíjon a Brawn csapat versenyzője, Jenson Button szerezte
meg az első rajtkockát. Nem meglepő az idei teljesítménye alapján.

Most is, mint idén már többedszer, az utolsó pillanatokban érte el a legjobb edzésidőt. Azért akadt meglepetés is, méghozzá az, hogy magukhoz tértek a ferrarisok, mert az első sorba kvalifikálta magát Kimi Räikkönen a második legjobb idővel. A második sorban a harmadik helyről rajtol Rubens Barrichello, a másik Brawn Mercedesszel. Az idei év nagy felfedezettje a Red Bull-os Sebastian Vettel, a negyedik helyről startol. Az ötödik helyről indul Felipe Massa a másik Ferrarival és ebbe a sorba autózta be magát Nico Rosberg a Williamsszel.

A Forma–1-ben ugyanaz a monacói verseny, mint teniszben Wimbledon, azaz a csúcsok csúcsának tartják az itteni futamot. Idén 80 éves a verseny, hiszen az első viadalt 1929-ben rendezték meg, és akkor egy Bugattival nyert a győztes. A monte- carlói verseny tulajdonképpen az időmérő edzésről szól, hiszen egyetlenegy pályán sem olyan fontos, mint itt, hogy ki szerzi meg az első rajtkockát, mert a közel 3,5 kilométeres, 19 kanyarral fűszerezett pályán szinte képtelenség előzni, vagyis aki az élről indul, hacsak brutális hibát nem követ el, vagy az autója nem adja meg magát, akkor biztos, hogy elsőként halad át a célvonalon. Sok legenda és legendás versenyző neve fűződik ehhez a pályához, a minihercegségben eddig a legtöbb győzelmet a tragikus versenybalesetet szenvedett Ayrton Senna szerezte hat győzelemmel. Mögötte a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki ötször nyert, és az angol Hill következik, aki szintén ennyi sikert zsebelhetett be. A négyszeres győztesek közé tartozik Jackie Stewart és Alain Prost is. De nemcsak a sikerekről, hanem csalafintaságokról és balesetekről is ismert ez a pálya. Annak idején, amikor még M. Schumacher volt a sztárok sztárja, nem valami sportszerű eszközhöz folyamodott az időmérőn, amikor eljátszotta azt, hogy autója az egyik legveszélyesebb kanyarban megadta magát, ezért a mögötte száguldóknak vissza kellett venniük a sebességből, így nem tudták volna megverni a németet. Igen ám, de a versenybíróság észrevette ezt a stiklit. Arra is sokan emlékeznek még, amikor Senna behozhatatlan előnnyel vezetve, az alagútból kijőve eltévesztette az egyik kanyart, és összetörte az autóját, majd kiszállt belőle, és mivel közel volt a lakása, egyszerűen
hazament. A csapatársaira pedig a frászt hozta, mert fogalmuk sem volt, hova tűnt a brazil. Vagy éppen az is emlékezetes momentum volt, amikor Niki Lauda karambolozott itt az egyik verseny során. Az idei szezon eddig a Brawn csapat sikerei-
ről szól, Button és Barrichello vitte a prímet mostanáig. De hogy mi történik majd a vasárnapi futamon, az előre kiszámíthatatlan.
Akkor térjünk vissza ismét a minihercegségbe, ahol igencsak meglepő dolgok születtek az utcai pályán. A világbajnok, Lewis Hamilton a kaszinók városában rossz lapot húzott, mert már az első időmérő szakaszban odacsapta autóját és így csak 16. Helyről vághat neki a mai veresenynek. De nála még rosszabbul jártak a BMW-sek és meglepetésre a toyotás pilóták, mert az utolsó előtti sorból indulhat Nick Heidfeld és Róbert Kubica és az idén eddig jól muzsikáló toyotás pilóták pedig befuccsoltak Monte-Carlóban, az egyikük 19, a másikuk egy híján 20, mert ők foglalják el az utolsó két helyet.
(fluck)

A rajtsorrend:    
1. sor: Jenson Button (brit, Brawn GP) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)   
2. sor: Rubens Barrichello (brazil, Brawn GP) Sebastian Vettel (német, Red Bull)   
3. sor: Felipe Massa (brazil, Ferrari) Nico Rosberg (német, Williams) 
   
4. sor: Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) Mark Webber (ausztrál, Red Bull)   
5. sor: Fernando Alonso (spanyol, Renault) Nakadzsima Kazuki (japán, Williams)   
6. sor: Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault)
   
7. sor: Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso)   
8. sor: Adrian Sutil (német, Force India) Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes)   
9. sor: Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber)   
10. sor: Jarno Trulli (olasz, Toyota) Timo Glock (német, Toyota)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!