Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Oroszország arra fog
törekedni, hogy kizárólag politikai-diplomáciai eszközökkel rendezzék
az iráni nukleáris problémát. Lavrov szombaton Damaszkuszban, az Iszlám
Konferencia Szervezetének (OIC) külügyminiszteri értekezletén mondott
beszédében azt emelte ki, hogy az iráni nukleáris program kérdését
valamenynyi aspektus figyelembevételével szükséges rendezni, beleértve
Irán és a régió valamennyi országa törvényes biztonsági és
gazdaságfejlesztési érdekeit.
Az orosz külügyminiszter úgy foglalt állást, hogy a közel-keleti békefolyamat felújítását az összes palesztin csoportosulásnak a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) platformján való egyesítésével kell kezdeni. Moszkva támogatásáról biztosította az iraki kormánynak a nemzeti megbékélés, az átfogó párbeszéd érdekében tett lépéseit is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!