Nagy esemény volt: megérkezett hazánkba Wilfred Martens, az Európai
Néppárt vezetője, és Orbán rögtön kihasználta ezt a „történelmi
eseményt”, hogy még egyszer jó alaposan belerúgjon az új kormányba.
Kijelentette a „külföldi nagybácsi” előtt, hogy amíg Európában
mindenhol munkahelyeket akarnak létrehozni, és a gazdasági növekedést
igyekeznek elősegíteni (legalább ezt érti a Fidesz vezetője!), addig „a
magyar kormány megszorító programmal próbálkozik, amely munkahelyeket
szüntet meg”(?).


Kijelentette még azt is, hogy a június 7-i EP-választás tétje, hogy „meg tudjuk védeni (ki, Orbán?) az országot ezzel (?) a Bajnai-féle (?) megszorító csomaggal szemben”. Hogy ne felejtsem el, Orbán majdnem dalolva mesélte, hogy a „magyar szocialisták és a magyar baloldal kormányai ... tették tönkre az országot”. Közben jókat hazudott, hogy a Fidesznek van egy programja (?), persze nem mondta a vendégének, hogy ezt a programot még élő ember hazánkban nem látta, de ígérte valamelyik szerdán bemutatni!
Az egész Orbán-beszéd egy igazi fenyegetési duma volt a mostani kormánnyal szemben. Többször ismételte, hogy „meg kell állítanunk a kormányt”. Nem akarom Orbán beszédét propagálni, mert semmi újat nem mondott. Nem is tudott volna, mert nincs új gondolata. De szeretném megkérdezni Orbánt, hogy miért kell folyton fenyegetni? Vagy tényleg azt hiszi, hogy ő nemzetünk megmentője?
Amennyire tudom, Orbán jogásznak tanult. Nem az én hibám, hogy a szakmában nem járatos, de a törvény pontosan leírja, hogy mit jelent a Btk. szerint az, amikor egy állampolgár fenyegetődzik. Nem vitatkozom, lehet, hogy a törvény nem Orbán részére volt írva. Orbán szerint, amikor ő volt miniszterelnök, akkor „szárnyalt a gazdaság”, mert ők „mindent jól csináltak”.
De van egy kérdésem: ebben az esetben miért nőtt az ÁLLAMADÓSSÁG közel 3000 milliárd forinttal, azaz 6000 milliárdról 9000 milliárdra? Vagy azt gondolja, hogy van, aki erre nem emlékszik? Mire költötte ezt a pénzt? Amikor Orbán átvette a hatalmat Horntól, pontosan 4% volt a gazdasági növekedés, és amikor átadták a hatalmat 2002-ben, elindult az ország lefelé a lejtőn, 2,9%-on voltunk. Ezt is kérném a Fidesz első emberének néha említeni, mert ezeket „a hatalmas eredményeket” elfelejteni nem lehet! Akarja Orbán, vagy nem, országunk egyáltalán nincs tönkre téve, csak a Fidesz propagandája szerint. Működnek a demokratikus intézmények, Orbán beszélhet, amiről csak akar, működik a parlament, a többpártrendszer.
De nagyon félek, hogy az összes orbáni kirohanás után, azaz 2010-től, amikor a Fidesz esetleg megnyeri a választásokat, nagyon kétlem, hogy lehetséges lesz szabadon véleményt nyilvánítani, szabad lesz-e
Orbánról kabarét írni, politikai vicceket mesélni, szabad lesz-e a baloldali sajtó. Mert érzem, hogy közeledik egy hatalmas Fidesz-diktatúra, amiben lesz egy karmester, aki meg fogja nekünk mondani, hogy is kell élni a Fidesz világában! Nos, ezt nagyon nem szeretném. Orbánnak meg kellene érteni, hogy a nép szeretetét nem fenyegetésekkel kell elnyerni. Kényszerszeretet nem létezik, mondta valamikor Szijjártó, és igaza volt!
Ferkó Kata Vásárosnamény.
közgazdász

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!