Szerda. Munkaidő. Hódmezővásárhely. Utcafórum. Deutsch, parlamenti
képviselő, meg a város polgármestere, Lázár – országos csúcstartó a
felvett parlamenti fizetésével. Miről van szó? Hát arról, hogy „június
7-e bizalmi szavazás lesz a Bajnai-kormányról”. A sok baromság mellett
megtudhattuk, hogy Deutsch már „több mint nyolc hónapja az alföldi
város állandó lakosa” (ez plusz suskát jelent neki Budapesten, mert
megkapja a lakástámogatást). Megtudtuk, hogy milyen rossz a kormány, és
milyen fantasztikus a Fidesz.
Utcafórumon, a nagy melegben vannak vagy 80-an, és hallgatják ezt a két embert, akiknek érzem, nincs már mit mondani. És akkor Lázár elmeséli, hogy milyen kitűnő győzelem volt a Fidesz részéről Pécsett. Deutsch pedig nem mesél magáról semmit, nem mondja meg, hogy mivel érdemelte ki, hogy az EP-választáson induljon, nem mesél a zűrzavaros magánéletéről, nem beszél arról, hogy tartozik az egyik fővárosi kerületi önkormányzatnak több mint 2 millió forinttal, mert mint képviselő nem találta meg az utat a főváros 7. kerületébe. Ha ezt valaki érti, akkor megkérdezi Deutschot, hogy lehetséges, hogy ő Hódmezővásárhely állandó lakosa, és ugyanebben az időben a budapesti 7. kerület önkormányzati képviselője?
Ezeknek mindent lehet, mert most olyan időket élünk, hogy csak a kormány „alpári”. Már tele van a hócipőm – és gondolom, nem csak nekem – ezzel a primitív porhintéssel. Biztos vagyok abban, hogy június 7-én arról szavazhatunk, hogy ki menjen Brüsszelbe jó pénzért. Hogy közben mennyire törődnek velünk? Őszintén szólva, elhiszi valaki is, hogy törődni fognak?
Az unión kívül is van élet, mondta egy kétszer leszavazott magyar párt vezetője, „a nemzet miniszterelnöke”. Akkor most miért kell annyira hajtani, hogy minél többen kerüljenek ebből a pártból az EP-be? Mert a Fidesz kétmilliárdos hiánya ellenére teleplakátolta az országot. Mégsem tudom eldönteni, mire is kell szavaznom június 7-én? Ezekre az emberekre, akiket tegnap oly fölöslegesen meghallgattam?
Fried Rudolf, Hódmezővásárhely
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!