Pántlika

Aki a mai magyar valóság talaján áll, pontosan tudja, hogy a pántlika létkérdés. Akár olyan életbevágó orvosi döntéseket is meg lehet hozni felpántlikázva, melyek esetleg a páciens halálát okozzák. Ha a tudós professzor gyakran emleget mellé lelket, hazafiságot, szívcsakrát, nincs ember, aki számon kérné rajta az esetleges tragikus fejleményeket, ha mégis lenne, maguk a hozzátartozók lesznek az elsők, akik megvédik a nemzet doktorát. Ez a tétel akkor is érvényes, ha a döntés nagy valószínűséggel életmentő, viszont szokatlan, és átmenetileg erős fájdalmakkal jár. A pántlika lényege, hogy a páciens és környezete módosult tudatállapotban, mintegy altatásban kövesse az ajánlott gyógymódot, vagy azt, hogy ne is gyógyíttassa magát.
Két nap múltán a miniszterelnök elnézést kért azoktól, akiket megbántott, vagyis az ország lakosságának kilencvenkilenc százalékától, de hát ez olyan, mint halottnak a csók, ha már belekeveredtünk az orvosi terminológiába. Bajnai ráadásul elkövette a legnagyobb hibát: tervét észérvekkel próbálta indokolni. Mondván, ha egy munkaképes ember (család) jóval nagyobb ingatlanban lakik, mint amilyet fönn tud tartani, ott valami nincs rendben, jobban teszi hát, ha házát, lakását eladja és kisebbe költözik.
Hasonló durvaságot utoljára Bokros Lajostól hallott ez a nép tandíj, és egyéb ügyekben, nem véletlen, hogy a naiv népművészek őt, azóta is szarvval és patával ábrázolják, miképp az sem véletlen, hogy Bokros most is az ingatlanadó mellé állt. Persze az eredeti, még felpuhítatlan verzió mellé, mely valóban létező ingatlanokat akart adóztatni, nem az ingatlan platóni ideáját, mely tudvalevőleg csak akkor létezik az anyagi világban is, ha nem találunk hozzá eléggé ügyes ingatlanbecslőt. Bajnai nyilván az „álljon melléd a Bokros” féle népi átkot sem ismeri. Ha ismerné, eleve pappal, jósnővel, rontáslevevővel érkezett volna a tévéinterjúra, akik szent tanításokba, kártyába, varázsgömbbe pillantva hirdették volna, hogy az ingatlanadó Isten ajándéka, aki meg nem fizeti, elviszi a Devla.
Hiába figyelmeztet az ellenzék vezére: szocik, liberálisok és egyéb politikai analfabéták nem bírják fölfogni, hogy az ember nem annyira szóból, inkább igéből ért. Lehet, hogy a túl nagy házát előbb-utóbb úgyis eladta volna, de mégis más, ha zokogó önsajnálattal válhat meg „egy élet munkájának gyümölcsétől”, mint az igehirdetők oly szépen fogalmazzák. Lehet, hogy a szép, új, orbáni világban is lesz majd ingatlanadó, sőt, tágasabb fáskamrák után is kell fizetni, de ki figyel oda, ha lesz közben koronaúsztatás, zászlóavatások körmenettel és zászlóanyákkal, jobbszélről halkan beszűrődő „magunkfajtákkal és magukfajtákkal”.
Bajnai helyesen jegyezte meg rögtön az elején, hogy ő nem politikus, és Navracsics helyesen tette föl a kérdést, hogy akkor mit keres az ország házában. Tényleg, mit keres ott bárki, aki szimplán alanyt és állítmányt, tényeket és következményeket egyeztet, ahelyett, hogy, mondjuk, csizmát helyezne csinos talapzaton egy miniszter asztalára.
Spirituális vezetők, mágusok és cirkuszigazgatók országában az elvárható minimum egy nemzetiszín pántlika. Politikusok homlokára és a zemberek agyára.

R. Székely Julianna

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!