A mormota napja Cannes-ban

A franciák által a világ legnagyobb filmfesztiváljának tartott eseményt is utolérte a gazdasági válság, a vetítéseken a nézőszám átlagosan 30 százalékkal esett vissza, és napokig úgy tűnt, talán egyetlen filmet sem tudnak eladni a tengeren túlra, pedig 35 vetítőteremben közel 900 alkotás várta a filmvásárlókat. Aztán a csípős szelet felváltották a lágy mediterrán fuvallatok, és a fesztiváli rideg hangulat is enyhült. Ráadásul a hölgyek végre felvehették a lehető legtöbbet sejtető estélyi ruháikat, a fotósok és tudósítók nagy örömére. Angelina Jolie combtőig engedett bepillantást bájaiba, míg Sophie Marceau és Monica Bellucci, a francia, illetve az olasz filmgyártás két dívája inkább dekoltázsával vonta magára a tekinteteket.
Almodóvar múzsája, Penélope Cruz egy enyhébb ételmérgezés után újra csatasorba állt a Croisette-en, ahol többek között Rachel Weisz, Tilda Swinton, Eva Longoria, Kristin Scott Thomas, Marion Cotillard és Juliette Binoche is végigtipegett. Sharon Stone is megérkezett, ám ő már nem filmes sikereivel óhajt dicsekedni, pénzt gyűjt egy AIDS-alapítvány számára.
Az idén azt mondják, minden eddig évnél csendesebb a hollywoodi jelenlét Cannes-ban, habár a fesztivál rendhagyó módon a Disney-Pixar filmstúdió Up! című 3 dimenziós animációs filmjével, Jim Carrey Karácsonyi ének-beharangozójával és egy rakás műhóval indult. Idő közben megérkezett az első számú amerikai celebpár, Angelina Jolie és Brad Pitt is. Pitt ezúttal nem az Ocean’s-filmek vagy kedvese bemutatója miatt érkezett a Riviérára, hanem a Quaentin Tarantinóval készített Becstelen brigantykat reklámozandó.
Tarantino épp 15 éve nyert Arany Pálmát a Ponyvaregénnyel, ami a világhírbe katapultálta az iskolát 15 évesen elhagyó egykori videotékás srácot. A „Bármit is tett a Piszkos tizenkettő, ők még mocskosabban csinálják” szlogennel reklámozott film hősei amerikai kommandósok, akik a második világháború idején németekre vadásznak a megszállt Franciaországban. Brad Pitt először forgatott Tarantinóval, míg Eli Roth, Samuel L. Jackson, Julie Dreyfus és Michael Bacall már többedszerre dolgozott együtt vele. Bár sokáig nem volt biztos, hogy a rendező elkészül-e a vágással a cannes-i bemutató idejére, végül összeszedte magát – az Arany Pálma ígérete rendkívül jó motiváció lehet –, és remélhetjük, hogy jobb világháborús komédiát készített, mint a Hitler tavasza.
Egy másik nagy visszatérő az első Arany Pálma-díjas rendezőnő, Jane Campion, aki 1993-ban Zongoralecke című filmjéért kapta meg az elismerést. Legújabb filmje, a Bright star (Fényes csillag) megindító és tragikus szerelmi történet a költő John Keats és Fanny Brawne szerelméről, az ausztrál Abbie Cornish-sal és Ben Whishaw-val a főszerepekben. A lassú folyású, visszafogott, mégis mély és erőteljes érzelmeket mozgató film a kritikusokat már elcsábította, és mivel az idén a zsűri is nagyrészt hölgyekből áll, talán jobb esélyekkel indul, mint például Lars von Trier Antikrisztusa, mely alaposan megtépázta az idegeket Cannes-ban.
A gyermekét elvesztő házaspár lelki poklát, horrorisztikus és szexuális kalandjait bemutató Antikrisztus „a legkétségbeejtőbb film”, amelyet a Chicago Sun-Times kritikusa valaha látott. Egyértelműen látszik rajta, hogy a dán kultrendező ekkoriban mély depresszióban szenvedett, ahogy egy sajtótájékoztatón említette is. A Time magazin „pornó-horror rapszódiaként” kategorizálta az Antikrisztust, melyről a közönség nagy része ki is sétált, miután a Psychóból a Fűrészbe váltott a történet. Emellett méltatták is a direktort, aki gazdag képi világával épp annyira gondolatébresztő, mint amennyire provokatív, igazi filmes matador, aki a legunottabb nézők előtt is meg tudja lengetni a vörös posztót. A The New York Times kritikusa ezzel szemben csak dicsérte a mester legújabb alkotását, mely az első pillanattól az utolsóig lenyűgözte.
Francis Ford Coppola a saját zsebéből finanszírozott Tetro című filmmel érkezett Cannes-ba, és nem részesült rózsás fogadtatásban. Talán a szervezők mégis okkal nem hívták meg a versenybe a sokak szerint leáldozóban lévő csillagú, ámde máig legendás rendező legújabb munkáját. A Variety amerikai szaklap kritikusa szerint az olasz-amerikai testvérpár családi drámájában „az ödipális problémák görcsös feszegetése csupán tehetséges utánérzése Eugene O’Neill, Tenessee Williams és Arthur Miller műveinek.” A Time magazin kritikusa még ennél is brutálisabban fogalmazott: „a Keresztapa-filmek és az Apokalipszis most megkérdőjelezhetetlen nagyságú alkotója 30 év elteltével is szabad szellemű filmeket készít, csak ezt az egyet nem kellett volna.” Coppola azonban szerencsére nem törődik a sajtó képviselőinek véleményével, annyira se tiszteli meg őket, hogy ne rövidgatyában és hawaii mintás ingben jelenjen meg filmje sajtótájékoztatóján.
Kapott kritikát rendesen egy másik korábbi nagy kedvenc, az Oscar- és Arany Pálma-díjas Ang Lee is. Taking Woodstock című hippifilmjében egy panziótulajdonos család történetét kísérhetjük figyelemmel, akiknek életét átformálta a woodstocki életérzés és az onnan érkező vendégek. A tajvani születésű, Amerikában élő rendezőnek azt vetették a szemére, hogy nem hiteles a film, hiányzik belőle az életérzés, még a zene sem stimmel. Többen kidolgozatlannak, vázlatosnak, Ang Lee kiváló munkái között egy félrelépésnek tartják az alkotást, amelyet a zsűri persze egész másképp is megítélhet.
Az egyetlen hazai direktor a legnemesebb filmes versenyben Jacques Audiard, A számat figyeld és a Halálos szívdobbanás francia író-rendezője, akinek A próféta című mesterműve egy korzikai gengszter börtönbeli nehéz napjait örökítette meg, és kitűnő minősítést kapott a kritikusoktól. Még az amerikai újságírók is felfigyeltek a szinte csak Európában ismert, kiváló művészre, akit sokan esélyesnek vélnek a legnagyobb elismerésre.
Pedro Almodóvar ezzel szemben nem csak Európában szerepel a címlapokon, főleg mivel a friss Oscar-díjas Penélope Cruz legújabb filmjének is a főszereplője. A Broken embraces (Megszakadt ölelések) film noir stílusban forgatott szerelmi melodráma, a mestertől megszokott szenvedéllyel, titokzatossággal, tragikummal és szívbemarkolóan szép muzsikával.
Meg kell említeni még egy igazi újhullámos veteránt, a 87 éves francia rendezőt, Alain Resnais-t, aki „Les Herbes Folles” (Vad fű) című, a szerelem ellentmondásosságáról szóló vígjátékával érkezett a fesztiválra. Az idei év akár az osztrák rendező Michael Haneke számára is sikert hozhat, hiszen a zsűrielnök Isabelle Huppert két filmjében is főszerepet játszott, köztük a cannes-i zsűri nagydíját 2001-ben elnyerő Zongoratanárnő című filmben is. Haneke új filmje, a Fehér szalag a fasiszta ideo-lógia megjelenését és bimbózását veszi nagyító alá egy vidéki német iskolában, a rendezőtől megszokott hátborzongató szenvtelenséggel.
Isabelle Huppert mellett az amerikai Robin Wright Penn, az indiai Sharmilla Tagore, az olasz Asia Argento, a tajvani Shu Qi színésznők, valamint Nuri Bilge Ceylan török, James Gray amerikai és Csang-dong Li koreai filmrendezők, illetve Hanif Kureishi brit író is beleszól majd a döntésbe. Így a zsűrielnök francia színésznő bizonyosan nem vádolható elfogultsággal, amennyiben Hanekének ítéli az Arany Pálmát, melyért a brit rendezőnő, Andrea Arnold is versenyben van. Gyermekműsor-vezetőből lett Oscar-díjas rövidfilmes, majd a cannes-i zsűri különdíjas kedvence 2006-ban, Red road című játékfilmjével. Másodszorra hívták meg a versenybe, legújabb alkotása az egész jól fogadott Fish Tank (Akvárium), mely egy problémás angol tinédzser története, aki attól szenved, hogy elvált anyja bepasizott.
Régi ismerős még egy másik korábbi Arany Pálma-díjas, Ken Loach, aki az egykori profi futballista Eric Cantonáról forgatott dokumentumfilmet, rengeteg szarkasztikus humorral és kitűnő játékfilmes eszközökkel. Bezzeg Michel Gondryt, az Egy makulátlan elme örök ragyogása Oscar-díjas forgatókönyvíróját senki nem dicsérte meg, amiért vidéki tanítónő nagynénjéről készített másfél órás életrajzi filmet…
Az internetes közvélemény-kutatások szerint az Arany Pálmát az idén Ang Lee, Jane Campion, Andrea Arnold, vagy esetleg Lars von Trier nyerheti. Tarantino filmjét a lelkes beharangozók ellenére a bemutató után nem sokan tartották már lehetséges győztesnek, ahogy Almodóvar új alkotásáért sem lelkesedtek, a brit The Times kritikusa szerint a spanyol mester az unalomig ismételte magát benne. Az óriási visszatérésekből is elege lehet az embernek előbb-utóbb, akárcsak a mormota napjából. Szerencsére a ma esti díjkiosztó gála után tovább is ugrik a naptár.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!