Muki és Cunci
Nem hiszem, hogy sikerrel jár. A becenevek, gúnynevek használata és elfeledése nem parancsra történik. Beceneve gyerekkorában szinte mindenkinek van, de persze nem mindegy, felnőtt korára mi ragad rajta az emberen. A vezetéknevek jelentős része régen az ilyen elnevezésekből alakult ki. Manapság is természetes a ragadványnevek használata pl. a művészvilágban, de a fiatal pároknál, szerelmeseknél is. Már a csecsemőket is becézik a szülők: Gombóc, Mézike, Huncutka, Pomponi, Picur, Kisfőnök. Egy kutatás szerint a magyarok a becenevekkel a birtoklást is kifejezik. Néhány példa a párkapcsolatokra jellemző becenevek közül: Tündérem, Kicsim, Édesem, Egyetlenem, Szívecském. Vannak persze furcsábbak is: Cuncika, Muki, Birizge, Cicamica, Cicuri, Miaú, Terminátor.
Gyerekkorban, esetleg később a házasságon belül, vagy barátok közt ritkán probléma a becenév használata. Az ember vagy megszokja a becenevét, vagy megkéri barátját, hogy ne használja azt, mert nem szereti. Ha mégis használja, akkor legfeljebb már nem lesz a barátja. Fura helyzeteket teremt viszont, amikor hivatalos helyeken, fórumokon szólítanak valakit a becenevén. Ez illetlenség. Széchenyi megszólítása is gróf úr volt az udvarban, nem pedig Stefi. Az előadás megtartására is Kovács János urat kérjük fel, nem pedig Janikát.
A munkahelyen is illő egymást megfelelően megszólítani, főként alá-fölérendeltségi viszonyban. Nem hívhatjuk beosztottunkat a többiek előtt Morzsinak vagy Cucónak, még akkor sem, ha nem csupán munkatársnak, hanem barátnak is tekintjük.
Kiss Róbert Richard
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!