Velti László, a XXI. század riportere fontosnak tartja, hogy fiatalok is nézzék a műsort, hiszen maguk a készítői is azok.
„A legtöbb vád engem és munkatársaimat is azért ér, hogy milyen szemtelenül fiatalok vagyunk ahhoz, hogy a szocializmussal, vagy a Rákosi-, Horty-korszakkal foglalkozzunk, szembesítsük az embereket a múlttal. Pedig, ha nem is egy emberöltővel, de már húsz évvel járunk a rendszerváltás után! A 89’ után születettek mára egyetemisták, akiknek jár, hogy valaki XXI. századi fejjel is meséljen a közelmúltról” – mondta. Az RTL Klub riportere sok olyan műfajt tudna felsorolni, melyre alkalmatlan lenne, ott érzi igazán jól magát, ahol történeteket mesélhet. „Képtelen lennék például bulvársztorikat csinálni és komolyan venni. Egyszerűen más érdekel. A hírműfajban például az tetszik, hogy segíthetek a nézőnek mérlegelni és dönteni azáltal, hogy objektív és érthető hátteret nyújtok számára. Arról beszélhetek például, hogy mire költik a pénzt azok az emberek, akiket mi küldtünk a Parlamentbe. A történelmi magazinműsort megint másért szeretem. Szerintem nem csak úgy lehet magas nézettséget elérni, népszerű műsorokat csinálni, ha kitalálunk valamilyen szenzációs témát. Komoly tartalom köré is lehet építkezni. Amondó vagyok, hogy ez fordítva is igaz: nem kell minden közszolgálati műsornak unalmasnak, százévesnek tűnnie” – magyarázta. „Már hetedik évfolyamán vagyunk túl a XXI. századnak, vannak állandó, visszatérő nézőink, hasznos témajavaslataink. Ez a műsor olyan, mint egy szatócsbolt. Arra törekszünk, hogy a néző mindent megkapjon, ami csak egy magazinműsorba belefér. A befektetett munka és a kutatások eredményét, színvonalas produkciót, cserébe, amiért idekapcsolt. Ha már este tizenegy óra után tévézik, akkor szórakozzon is a néző, mikor megnéz egy-egy tizenkét perces történetet.”
Velti László tévés bemondó szeretett volna lenni gyerekkorában, olyan ember, akit megismernek az utcán. „Hamar rájöttem, hogy ez butaság” – nevetett. „Ahhoz a generációhoz tartozom, amely már a televízión nőtt fel és emiatt is keveset olvasott. Ma is épp növekedőben van az átlagos a televíziós fogyasztás, talán a válság miatt. Egy magyar ember naponta négy órát tölt a képernyő előtt! Mi is sokat tévéztünk, ez volt a szokásos esti program a lakótelepeken. Később inkább a televíziós újságírás vonzott. A Magyar Rádió miskolci körzeti stúdiójában kaptam először állást, még a kereskedelmi adók megjelenése előtt. Hatalmas dolog volt az életemben a gyakornoki lehetőség, hetente kétszer-háromszor is lehetett hallani a hangom a rádió-ban. Ekkor még nem dolgoztunk számítógépeken, egy borotvapenge szerű eszközzel vágtuk a szalagokat és ha véletlenül beesett egy „ö” betű a szemeteskosárba, akkor a háromperces meló többórásra nyúlt...” – emlékezett vissza. „A Zemplén Televíziónál kezdtem a tévés pályát ’96-ban. Jópárszor állt miattam a főnököm a szőnyeg szélén, mert elsősorban újságíróként szerettem volna dolgozni, ami egy helyi tévénél nem ment olyan egyszerűen. Talán meg is könnyebbültek, mikor elfogadtam az induló TV3 ajánlatát.”
Velti László semmiképp sem adná fel a terepmunkát; szerinte a szervezésnek, a forgatásoknak olyan szépségük van, melyről nem lenne érdemes lemondani. „Mi riporterek vagyunk, ezt nagyon fontosnak tartom. A XXI. század az esztendők során szerintem olyan presztízst vívott ki magának, mely vonzóbbá és elismertebbé tette a riporteri szakmát is. A televíziókban általában szerkesztő központú a világ, pedig a riporterek hozzák az anyagokat és igyekeznek mindig ügyesebben dolgozni, mint a konkurencia. Ezért az ő munkájuk is megbecsülést érdemel.”
Á.D.