Jól sikerült a Hondának új hibrid autójának, az Insightnak a
bevezetése, hiszen először a történelemben, egy benzines-elektromos 
autó került a japán eladási listák élére múlt hónapban.

A statisztikák szerint egészen pontosan 10 481 Insight lelt szerető gazdára áprilisban. Az autó 2009 februárjában debütált a szigeteken, ahol a Honda egyébként is igen sikeres. Azóta az Egyesült Államokban és Európában is bevezették a Honda elérhető árú, tetszetős külsejű családi hibridjét, amely konkurenseinél kedvezőbb fogyasztásával és egyszerűbb szerkezetével – így jobb ár-érték arányával – kelleti magát. Az új Insight immáron hazánkban is rendelhető. Információink szerint az első  olyan benzines-elektromos meghajtású jármű lesz, amelyből jó eséllyel flottákat is vásárolhatnak, elsősorban a zöld imázsukra és a kedvező fogyasztásra érzékeny cégek, taxivállalatok – vagy a közhivatalok is.
B.P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!