Csaknem másfél esztendeje, a vagyonosodási vizsgálatok idején az APEH a
legmagasabb szinten igyekezett megnyugtatni a polgárokat, ugyan már ne
féljenek, az adóhivatal a becsületes milliókkal barátságos és
segítőkész lesz, mi több, szeretnivaló intézmény kíván lenni.

A mosolyoffenzívát hónapokkal az idei bevallások előtt hirdetések serege igyekezett erősíteni. Emlékeznek ugye? Hányszor láttuk, hallottuk, éjszakáinkat nehogy már azzal töltsük, hogy a különben nem éppen egyszerű űrlapok oszlopait böngésszük, s találgatjuk, mit hova kell írnunk. Nem, dehogy, küldjük csak be a hivatalba, ők majd elintézik helyettünk, s aztán csak rá kell bólintanunk. Ilyen hivatal sincs még egy a világon, megkímél minket az időrabló munkától, nagyszerű, nosza, küldjük be. Jó néhány polgártársamról tudok, aki kapva kapott az APEH-hirdetésekben hosszú heteken át sulykolt ajánlaton, s – postázta űrlapját. Mondjuk, valamikor februárban. A válaszok pedig meg is érkeztek úgy április végén, május első hetében. Jó munkához, ugye, idő kell, így legalább két hónap ahhoz, hogy X főosztályvezető-helyettes aláírásával megérkezzék az elutasító levél. Lett is kapkodás, sietős ügyintézés tíz nappal-két héttel a végső bevallás előtt, ki maga gyürkőzött neki a feladatnak, ki könyvelőhöz szaladt.
De mi is történt valójában? Csak annyi, hogy a buta polgárok milliói nem értenek apehül. A válaszlevélben el van ugyanis rejtve egy kulcsszó: egyszerűsített bevallás. Ami azt jelenti, hogy csak akkor kímél meg minket a különben kiválóan dolgozó és ezért a magas színvonalú munkáért magas színvonalú prémiumot kapó hivatal az oszlopok éjszakai böngészésétől, ha egy munkahelytől egyetlen jogcímen kapunk jövedelmet. Vagyis a lehető legegyszerűbb esetben, éppen akkor, amikor a könyvelés rejtélyeit különben nem ismerő adózó akár maga is ki tudná tölteni az űrlapot. A hirdetési offenzívában ez az apróság mintha elsikkadt volna, viszont az elutasító válasz – „Ön olyan jövedelmet szerzett, mely alapján nem jogosult az adóhatóság közreműködésével előállított egyszerűsített bevallás választására” – bő két hónapig volt úton a hivatal és a polgár között.
Ám a fegyelmezett adózó ennek ellenére sem késett, így az adóhatóságot kétszeres dicséret illeti: egyfelől igyekezett bennünket apehül tanítani, másfelől próbára tett, hogyan tudunk, a határidő szorításában, gyorsan és körültekintően eleget tenni állampolgári kötelezettségeinknek. Vagyis nincs kétség, az APEH tényleg – szeretnivaló.(martin)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!