Története legnagyobb sikerét elérve német labdarúgóbajnok lett a
Wolfsburg csapata, miután a Bundesliga tegnapi, utolsó fordulójában
5-1-re lelépte a Werder Bremen együttesét. Igaz, hogy a brémaiak
helyzetén nem változtathatott érdemben semmit, hogyan végeznek a
Farkasvárban tett kiránduláson, távolról sem a vendégeken múlott a
hazaiak egyértelmű diadala. A kisvárosi nagycsapat remekül
futballozott, s a telt ház, 30 ezer szurkolójuk előtt kiütéssel
diadalmaskodtak a Werder felett.
A címétől most megfosztott Bayern Münchennek a VfB Stuttgarttal szemben aratott 2-1-es sikere az idén csak az ezüstéremhez volt elegendő a bajorok számára, míg a harmadik helyre veresége dacára a stuttgarti gárda futott be. Igaz, ehhez némi szerencse is kellett: ha ugyanis nyer a soraiban a sokszoros magyar válogatott középpályással, Dárdai Pállal (képünkön) felálló Hertha, akkor a berliniek a bronzérmesek. Csakhogy Dárdaiék nem kis meglepetésre alumaradtak – méghozzá felettébb csúnyán, 4-0-ra (!) – az így is kiesett Karlsruhe otthonában, miáltal lecsúsztak a dobogóról, s amit még inkább fájlalhatnak: egyszersmind a Bajnokok Ligája-selejtezőben való indulás lehetőségéről is. A fővárosiak negyedikként az UEFA Kupa örökébe lépett Európa Ligában rajtolhatnak, ahol a másik német résztvevő az a Hamburg lesz, amely a zárókörben a Hajnal Tamást is a soraiban tudó Dortmund elé került. Hajnalék ugyanis csak 1-1-re voltak képesek a Mönchengladbachnál vizitálva, így a hatodik helyen végeztek, míg a Hamburg Frankfurtban nyert 3-2-re a befejezőkörben, s végül is ötödik lett a jó hajrának köszönhetően. Az élvonaltól a Karlsruhe mellett a Bielefeld köszönt még el, a Cottbus osztályozót játszhat a bennmaradásért.
Eredmények:
Wolfsburg–W. Bremen 5-1 (3-1)
B. München–Stuttgart 2-1 (1-0)
Bielefeld–Hannover 2-2 (1-0)
Cottbus–Leverkusen 3-0 (0-0)
Frankfurt–Hamburg 2-3 (0-1)
Karlsruhe–Hertha 4-0 (2-0)
Köln–Bochum 1-1 (1-1)
M.gladbach–Dortmund 1-1 (0-0)
Schalke–Hoffenheim 2-3 (2-1)
A bajnokság végeredménye
1. VfL Wolfsburg34 80-41 69 – Bajnokok Ligája, főtáblainduló
2. Bayern München34 71-42 67 – BL-főtáblainduló
3. VfB Stuttgart34 63-43 64 – BL-selejtező
4. Hertha BSC 34 48-41 63 – Európa Liga-induló
5. Hamburger SV34 49-47 61 – EL-induló
6. Borussia Dortmund34 60-37 59
7. 1899 Hoffenheim34 63-49 55
8. FC Schalke 0434 47-35 50
9. Bayer Leverkusen34 59-46 49
10. Werder Bremen34 64-50 45
11. Hannover 9634 49-69 40
12. 1. FC Köln34 35-50 39
13. Eintracht Frankfurt34 39-60 33
14. VfL Bochum34 39-55 32
15. Bor. M.gladbach34 39-62 31
16. Energie Cottbus34 30-57 30 – pótselejtezőt vív a bennmaradásért
17. Karlsruher SC34 30-54 29 –
kiesett
18. Arminia Bielefeld34 29-56 28 – kiesett
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!