Milyen lesz az a majdani „váltás”, amely több lesz kormányváltásnál és egyesek szerint rendszerváltással ér fel?

Ma mintha többet tudnánk róla, mint tegnap. Lendvai Ildikó szerint az, ami most Szilvásy Györggyel ügyészségi meggyanúsítása kapcsán történt,  a koncepciós perekre emlékeztet. Pokorni Zoltán hétvégi  lapnyilatkozata nem szól koncepciós perről, vagy Szilvásyról, ő a beígért felelősségrevonásokat (is) elemzi, szólva a mérhetetlen indulatról, amelynek nagy része bárki ellen fordulhat. „Most Bajnait vagy Gyurcsányt utálják, de fél év múlva majd minket, ha ezeket az indulatokat felkorbácsoljuk” – jelentette ki, egyszerre  kárhoztatva a hazai következménynélküliséget is és figyelmeztetve is: „az  elszámoltatás kétélű dolog”. Nehéz két egymástól távolabb álló személyiséget elképzelni, mint Lendvai és Pokorni, ám mégsem csupán a szubjektív képzelet láttatja az összefüggést. Orbán Viktor immár minden nyilatkozatában utal a kormányváltást követően pártja által kezdeményezendő vizsgálatokra és az azoktól várt eredményre is. A Heti Válasz legutóbbi számának adott interjúban pedig ez is olvasható tőle feleletképpen a Jobbiktól való elhatárolódásra vonatkozó kérdésre: „Az európai politikatörténetben arra is van példa, hogy a baloldal az ellenfél gyengítése érdekében hozott létre szélsőjobboldali szervezeteket.

A kormányváltás utáni vizsgálataink ezért nemcsak a gazdasági visszaélésekre, hanem a titkosszolgálatok szerepére és az ilyesfajta politikai szélhámoskodásokra is kiterjednek majd.” Igaz, talán kétszer is el kell olvasni e mondatot, hogy megértsük: „vizsgálatainknak” az lesz a funkciója, hogy igazolják: a szélsőjobbot a baloldal,  vagy a titkosszolgálat hozta létre. És ha Orbán ezt így gondolja, akkor elképzelhető, hogy előbb-utóbb a tegnap a fideszes feljelentés nyomán rabosító ügyészség is ilyen következtetésre jut? Még akkor is, ha Vona Gábor Jobbik- elnök, mint önéletrajzából megtudható, történetesen Orbán hívására lett tagja a Szövetség a Nemzetért körnek, és akkor is, ha Murányi Levente, a Jobbik alelnöke éppenséggel a Fidesz által felvonultatott tanú volt azon a brüsszeli meghallgatáson, amelyet a hazai összetűzések után az Európai Néppárt kezdeményezett?
E fenti  kérdések vélhetően idő előttiek, noha ma akár úgy is úgy tűnhet, hogy a peres jövő elkezdődött… Mégis a közelmúlt biztosabb talaján maradva:  hogy kerültek fel a világhálóra átadásukat követően azok az adatok, amelyeket Szilvásy a Nemzetbiztonsági Bizottság kérésére bocsátott e testület minden tagjának rendelkezésére? És: azt semmiképp nem Szilvásy tette közzé, hogy szeptember 11-én Demeter Ervin, volt titkosszolgálati miniszter felhívta Bencze József tábornok, országos rendőrfőkapitányt, hogy „figyelmeztesse”, a rendőrséget olyasmire akarják felhasználni, ami, úgymond, nem a rendőrség dolga. A fideszes politikus meglehetősen nyomatékosan kifejezte értetlenségét, hogy kommandósok érkeztek az egyik helyszínre házkutatásra. Az erről szóló Bencze-féle feljegyzés szerint Demeter arra is figyelmeztette a rendőri vezetőt, hogy „ez az ügy a közérdeklődés középpontjába fog kerülni és a következő hónapok arról szólnak majd, hogy a Fidesz ellopta az iratokat, Dávid Ibolyára adatokat gyűjtöttek.” (Megjegyezzük: emlékezetes marad ezzel az epizóddal kapcsolatban Herényi Károly MDF-es frakcióvezető nyilatkozata. Eszerint Demeter leleplezte önmagát, Dávid Ibolya ugyanis csak egy nappal később, szeptember 12-én hozott nyilvánosságra bizonyos róla folytatott telefonbeszélgetéseket. Akkor honnan tudta Demeter egy nappal korábban, miről szól majd az ügy?...)
…Ami pedig a jelen pillanatot illeti, rövid életű feltűnést keltett minap egy, az internetes honlapon megjelentetett „halállista”, amelyen 54 név szerepel, javarészt szocialista közszereplők. A honlap felett bábáskodó bulvárújságíró valaha a Kacsa magazint szerkesztette és az elemzők arra a jogos következtetésre jutottak, hogy ezúttal is kacsáról van szó. De ha a Fidesz-vezetők nem tették volna eszköztáruk részévé a felelősségrevonással való mindennapos fenyegetést, valamint a fasizmus és – igen – a sztálinizmus szókészletét („Politikai bűnöző banda” – idézte Kövért a Fidesz honlap), akkor a hápogást egy percre sem vették volna komolyan. És akkor nem jutnának – ma többen, mint tegnap – olyan következtetésre, hogy, ha nem is az az igazi lista, de azért létezik egy olyan névsor, van Orbán-lista: még akkor is, ha kiagyalói „csak” politikai hullákat szeretnének látni a „váltást” követő szép új világban…

B.B.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!