Ki ne ismerné Habsburg György nevét? Az 1912-ben, még az Osztrák–Magyar Monarchiában született Habsburg Ottó – aki a politikai és társadalomtudományok doktora, 1936-tól a Páneurópai Unió tagja, elnöke; 1979-től két évtizeden át az Európai Parlament tagja, akit a bajorországi CSU (Keresztény Szociális Unió) listáján választották meg – 1964-ben született fia. Osztrák és magyar. Politológus, történész, újságíró, közéleti ember, háromgyermekes édesapa, a Magyar Vöröskereszt elnöke.
Habsburg György a VH-nak elmondta, igen nagy megtiszteltetésként érte. hogy Antall József néhai kormányfő rendszerváltó, modern konzervatív pártja felkérte EP-képviselőjelöltnek őt, a párton kívülit, amit elsőként édesapjának és feleségének, Eilikának mesélt el. Ők mindenben támogatják, de számára sem volt kérdéses, hogy vállalja-e. Hiszen az MDF komolyan veszi Európát, az EU-t, s fontosnak tartja, hogy ne „pártemberek”, hanem szakértők képviseljék… Az is latba esett, hogy az MDF az EP-ben a néppárt frakció tagja, amelyhez sok szállal kötődik maga is. Szerinte sajnálatos, hogy a választás kapcsán ma is acsarkodások vannak, nem európai kérdésekkel foglalkozik a magyar közélet, pedig az Európai Unió révén nagyon sok fejlesztést, beruházást sikerült elérni, de erről kevesebb szó esik… Úgy látja: a válságkezelés EU-szerte létfontosságú, erről is beszélni kell, nem „elkenni”. Közölte: a 2011-es magyar EU-elnökség fél éve – amire már most készülni és felkészülni kell – jó lehetőség lesz arra is, hogy Magyarországot még jobban, újra és újra megmutathassuk a turistáknak és a befektetőknek, s ez időre eshet Horvátország EU-tagfelvétele is, ami mellett kiáll már ma is. Úgy látja: a gondok nagy része a kontinensen olyan, amelyet nem lehet országhatárokon belül megoldani, a józan ész az európai nemzetek összefogását, szövetségét követeli meg.
Habsburg Györgyöt – nem véletlenül a Magyar Vöröskereszt elnöke – foglalkoztatják a hazai és összeurópai egészségügyi és szociális gondok, amelyekre részben közösen kell megoldást lelni, de foglalkoztatja a távolabbi bővítés, a magyar – jelenleg – schengeni határokon túl élő magyarok sorsa –, s Európa, az Európai Unió belbiztonsága is. Ez utóbbi kapcsán felvetette, nem jó, hogy manapság a bűnözők jobban megtalálják az unióhoz a kiskapukat, mint a tisztességes emberek… Ezért célul tűzte ki azt, hogy Magyarország – hazája – legyen kezdeményezője az európai (s persze a kontinensen kívülről jövő) bűnszervezetekkel szembeni együttes fellépésnek.
G.M.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!