Balogh Kálmán
Világhírű cimbalomművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott ütőhangszer-szolfézs- és énektanár, a Gipsy Cimbalom Band alapítója, aki úgy váltogatja – kedvére és kedvünkre – a műfajokat a népzenétől a szimfonikus muzsikáig, a jazztől a kortárs zenéig, ahogy csak akarja…
– Köszöntjük az ötvenedik születésnapján!
– Amit ugyan egy hónapja megünnepeltünk családi körben, de sebaj, mert „hivatalosan” a múlt héten történt meg ez: a Művészetek Palatotájában lezajlott nemzetközi koncerttel. Két részben játszottunk valóban örömzenét: először magyar folklórt, széki táncrenddel, csárdással, felvidéki muzsikával: az egyik prímás, a klasszikus brácsaművész, Lakatos Róbert onnét is jött: Révkomáromból… Sebestyén Márta – vele a Muzsikás együttessel is sokat zenéltem együtt – csodálatosan énekelt. A második rész egy kicsit számomra is meglepetés és titok volt: amerikai, bolgár, moldovai zenésztársak mellett Márta a két görög lánytestvért, Sophiát és Uraniát is „beszervezte”… A kalyi jag együttesből Varga Guszti unokatestvére, Balogh Guszti énekelt, még kannázott is. Improvizáltunk… Nagy kár, hogy az édesapám és a nagybátyám, Balogh Elemér – ő volt a legelső tanárom is tízesztendős koromtól – ezt az estét már nem érhette meg… Alan Bern, a klezmert is kiválóan, alapjaitól ismerő klasszikus zongoraművész barátom is velünk volt, együtt játszottunk mind besszarábiai, moldáv lautárzenét, ami a románoknál is „ott maradt” afféle városi műzeneként… Bernnel július elején Weimarban a Zsidó Fesztiválon is fellépünk, s részt veszünk a közös műhelymunkában is: tanítunk. Az autentikus népzenék közös gyökerei érdekelnek… Mára a hagyományos világ jobbára mindenütt eltűnt, a közösségek felbomlanak, a tévé, a rádió, a videó és egyéb tömegkommunikációs eszközök „kiütik” az évezredes szájhagyományt sajnos. Amúgy a beszélgetésünk után még lesz néhány diákommal órám, s aztán rohanok a piacra, a kétnapos ünnepre bevásárolni: a nehéz dolgokat, a zöldséget-gyümölcsöt mindig jómagam szerzem be, hogy 77 éves édesanyám és a nővérem ne cipekedjen… A lányok – az unokahugaim – be vannak fogva, így tényleg én segítek: Barbara – Lajhó Barbara –, a nevét érdemes megjegyezni, klasszikus hegedű szakon tanul a Zeneakadémián – s Alexandra – ő két műszakban dolgozik kozmetikusként.
– Nyakunkon a június: a szabadtéri időszak.
– Lesz nekünk is mindenféle programunk: fellépés multikulturális folklóresten, privát partin; a MűPában meg a prímástalálkozót szervezzük az etno-rockos Both Miklóssal, a jazz-zenész Dresch Mihállyal, Herczku Ágival – 6-án az ő nép-és világzenei estjén is ott leszünk. A pesti Erzsébet téri Gödörben meg június 14-től tartják a cigány művészeti fesztivált: ott a helyem. De a nyári meleg pihenésre is való: lesz pihenés! Akkor lehetőleg semmit sem csinálok! Legfeljebb egy kis úszás, futás, olvasás darabolja akkor szét apró cezúraként az édes semmittevést…(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!