A református egyház „országegyesítő” zsinatot rendezett a kálvinista
Rómában. Az esemény elgondolkodtató. Amennyire jó dolog a lelki
összetartozás érzését és értelmét ápolni, annyira aggályos ezt egyéb,
például állampolitikai ellenszolgálatba állítani. Márpedig Debrecenben
ilyesmi történt. Miért éppen most? Meglehetősen átlátszó: jönnek a
választások, az „ezüstpénz” újraosztásának lehetőségei!
Nézem reggel a helyi harsonát. A címlapon, öles betűkkel ez áll: „Május 22: Isten csodája.” Micsoda? Csak nem Kósa Lajos mondott le? (Mert ez valóban csoda lenne.) Nem, helyette a Magyar Református Egyház Alkotmányozó (!) Zsinata a főhír. Jó hír? A püspökségeknek bizonyára, a híveknek, sőt, egyes lelkészeknek sem egyértelmű. Ugyanis az egyházban, az egyházakban is rág a megosztás férge. (Miért pont az egyházak lennének kivételek, ha egyszer az egész ország megosztott?) Még a „Főtisztelendőt” is bírálják az újságban, de ezt ő nemes egyszerűséggel nem olvassa.
Ám, mi is történt Kálvin és Méliusz cívis-nemes városában? A főattrakció nem a zsinat, nem is az alkotmányozás (!), nem is az egyéb piárműsorok, hanem a „földösszehordás” és a „körmenet” volt. Mindkettő Trianon jegyében! A küldöttek hoztak magukkal, a Trianon által elszakított területekről egy-egy zacskó földet, és a Kossuth-téren összeborították, „megfelelő” installációba. Ezzel mintegy véget vetvén a szétdaraboltságnak. Éljen tehát Nagy-Magyarország? Piárnak mindez bizonyára jó, amúgy becsapása mindenkinek, itthoni és határon túli magyaroknak egyaránt. De kell, mert a főpiáros „nemzetépítő” (inkább rontó!) politikájával ez vág össze. (Aki jelen volt, mint „szigorúan magánember”. Na, de hát itt készül Nagy-Magyarország, leendő királysága! Vagy csak pünkösdi lesz?)
Mindez abban a városban történt, amelyben a méltán tekintélyes reformátor, Méliusz Juhász Péter püspök (XVI. sz.) megteremtette a kora polgárság szellemi hátországát. Mindannak alapját, ami ma is munkál társadalmunk egy részében. Ám május 22-én Méliusz forgott a sírjában „Nem erről volt szó”! Ő, küzdve a feudális önkény főhatósága, a rendi rendetlenség ellen, hatásosan, ilyeneket mondott: „Isten és a természet (!) törvényének hátrahagyása emberi szerzések és rendelések kedvéért” folyik. „Most itt nem Rómába, Vittenbergába kellene igazságérteni küldeni, hanem az Isten könyvéből kellene érteni… De most így érti imez, amaz: a decrétom így tartja, ezelőtt az ország így élt vele. Bezzeg, ha az Isten könyvét olvasnátok, elhullott volna a pápa ganéja eddig és sok egyéb szegénységben való kénytelenség, nyúzás, fosztás”. De „most Werbőczi decrétoma szól, hallgat az Istené a pad alatt”! Jó urak, a mai Magyarországon!
Nos, Méliusz óta az emberi természet – egyházon belül és kívül – mit sem, vagy alig változott. Ami ebben az egyházat illeti: a nagyüzemi szolgáltatás a kiüresedéshez vezet, az illetlen állampolitikai kotnyeleskedés pedig lelki zavarokhoz, a nemzetnek ártó helyzethez, s ámokfutáshoz.
Talán így, pünkösd táján – az „ezüstpénzek” csábítása helyett – Krisztus „csábításának” kellene helyt adni. Vele kellene karizmatikusan foglalatoskodni, minden szinten. Ahogy ezt egyes népközeli „kispapok” teszik, pünkösd által is megerősítvén az ő jelenlétét.
Négyessy Lajos, Debrecen
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!