Kövér, a kötélszakértő és volt kommunista, tegnap Békésen, szokásos
alpári stílusában azt mondta, hogy „megtanítják-e a magyar választók a
NÉPÍTÉLETNEK beillő választási eredménnyel a politikusaikat, elsősorban
a baloldalon (?), az MSZP-ben és az SZDSZ-ben tündöklődő politikusaikat
arra, hogy igenis a politikában nincs olyan, hogy valaminek ne lenne
következménye”. Beszélt sok mindenről, fenyegetett embereket, nyíltan
hazudott, mert tudja, hogy senki sem fogja őt felelősségre vonni.
A blöffölés Kövérnek szakmája, mert csak és kizárólag egy olyan ember tud állandóan
fenyegetni, ordítani, idegeskedni, akinek nincs mit mondani a választóknak, mert tudja jól, hogy a Fidesz a beszédeken, fenyegetéseken, gátlástalan támadásokon kívül semmit nem tud bemutatni az országnak. Sem programja, sem elképzelése az igazi gazdasági helyzetről nincs. Ők a régi keleti közmondás szerint „dolgoznak”: a pénz beszél, a kutya ugat! Ezeknek az öregedő „ifjú” párttagoknak a céljuk mindent eltiporni, megsemmisíteni.
A Fidesz ezekben az években – amióta a király nem foglalta el a trónt, pedig nagyon hataloméhes, és ezért a választók kétszer is megbuktatták – nem tesz mást, mint gyalázatos eszközöket vet be. Erre a kitűnő példák a Kövér-féle beszédek. Magyarország többet érdemelne, mint azt, hogy évek óta tanúja a Fidesz és az MSZP harcának. Nagyon remélem, hogy eljön az igazság pillanata. Akik a magyar népet ÁLSÁGOS POLITIKÁJUKKAL valós vagy akármilyen tevékenységükkel a csődbe sodorják, nagyon is megérdemelnék, hogy végre annyi év után feleljenek. Mert a politikusok rengeteg család sorsát keserítették meg a hazugságukkal, a fenyegetésekkel. Ám az embereknek elment a türelme. Élni akarnak, nevelni a gyerekeket, unokákat, és elérni azt a színvonalat, amiben ma az MSZP-s meg fideszes politikusok élnek. Érzem, hogy a mai 50-60 évesek ezt már soha nem fogják elérni. Sem Kövér prófétával, sem nélküle! Jó lenne, ha tényleg a nép, a választók mondanának „ítéletet”, nem pedig a Fidesz.
Holovári Zsanett Karcag,
jelenleg munkanélküli
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!