Legyen mielőbb közös európai energiapolitika

Az európai intézményekben jól ismert, neves közgazdász úgy látja, a  téli energiaellátási válság kisebb lett volna, ha a tagországok közt léteznének vezetékbeli összeköttetések, amelyeken át egymást kisegíthették volna. Fazakas úgy látja, a novemberben létrehozott, ötmilliárdos felzárkóztatási programnak nagy szerepe lehet az olykor siralmas közép-európai infrastruktúra fejlesztésében.

l Ugye nagyon szereti a focit? „A labdarúgás jövője egész Európa közös ügye” – fejtette ki Michel Platini egykori háromszoros aranylabdás francia szupersztár, az UEFA elnöke az ön által szervezett európai parlamenti rendezvényen nemrég, melyet Hans-Gert Pöttering EP-elnök nyitott meg. A héten a várva várt Bajnokok Ligája-döntő is megvolt – a Barcelona 2-0-ra verte a Manchester Unitedot. Ott volt Rómában a meccsen. Kinek drukkolt?
– A szép és technikás labdarúgásnak! Semleges-nek kell lennem, de meg kell mondjam: engem sem hagyott hidegen, hogy az egész stadion a vége felé a Barcának szurkolt már-már önkívületben; a csapat „mesterhármast” ért el az idén: az övék a spanyol bajnoki cím, ami eleve nem semmi, a Király Kupa, s íme, a BL-trófea. Ferguson edző – Sir Alex – is bevallotta később: nem igazán sikeredett a felkészülésük… Egy ilyen döntő fantasztikus sportesemény, hiszen a labdarúgás nagy rendezvényei igazi világünnepnek számítanak ma már, többmilliárdnyian követték figyelemmel, hála a televíziónak, a világhálónak. Ám egyúttal igen jelentős diplomáciai, társadalmi esemény is: a római döntőn, amelyet a stadionban hetvenezren láthattak, ott volt Zapatero spanyol miniszterelnök is…  Amikor Franz Beckenbauer, a legendás „Császár” és Berlusconi olasz kormányfő – aki a Milan csapatára rengeteget költött – azt mondták, hogy a legközelebbi döntő a Bayerné és az AC Milané lesz, Juan Carlos spanyol király csak mosolygott… Hisz’ ebbe ugye nekik is lesz majd még beleszólásuk…
l Még egy mondat erejéig visszatérve Platinire: Brüsszelben azt találta mondani – a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság közepette –,hogy a futball nemcsak Európa legnépszerűbb sportja, de az egész világ által figyelemmel követett minta, mert egyben a társadalom fejlődésének kiemelkedő eszköze…
– Abszolút egyet tudtam érteni az UEFA elnökével: hiszen a szolidaritás és a szociális szempontok is maximálisan érvényesülnek a pályán – jó esetben, kezdetekben meg különösen –, mindenki egyenlő, és egyenlő esélyeket kap a kitörésre. Ezért kell itthon is nagyon odafigyelni erre a sportra. S egyáltalán: a sportra, mint közösség- és közönségteremtő tevékenységre, játékra, ahol a ki kit győz le nem vérre megy, ahol még él a fair play, a szó legigazibb értelmében vett sportszerűség!
l „Lapozzunk…” – mondta Móricz Zsigmond regényében, a Légy jó mindhaláligban a vak Pósalaky bácsi Nyilas Misinek. Lapozzunk mi is. Immár ötödik esztendeje az Európai Parlament questora. Mi mindent foglal magában ez a római jogból is ismert cím?
– Valóban a régi római minta alapján vette át az EP ezt a pozíciót: ennek értelmében a képviselők maguk közül választanak olyan személyeket, akiket felhatalmaznak arra, hogy az ő „dolgaikban” döntsenek – akár az anyagi, akár a szervezeti kérdésekben. A látogatókkal, a vendégekkel, a képviselők szervezte kiállításokkal, külön programokkal, protolkolláris rendezvényekkel is foglalkozom. Amennyiben a képviselőknek ügyes-bajos dolgai akadnak, akkor nem az adminisztrációhoz, hanem például hozzám fordulnak. Az Európai Parlamentben hat questor van, akik egymás közt felosztják a feladatokat, e funkciónak egyébként abban is látom a jelentőségét, hogy a közvetlenül választott parlament elnökségének tagjaiként részt vettünk annak munkájában. Ez pedig ugye azt jelenti, hogy minden anyagot megkapunk,  részt veszünk a vitákban, s módunk van az ülések előtt és után akár az EP elnökével is megbeszélni az ügyeket. Vele, Hans-Gert Pöttering német, néppárti elnökkel sikerült nagyon jó személyes kapcsolatot is kialakítanom. Rendelkeznünk kell jogi, közgazdasági, pénzügyi és diplomáciai, sőt empatikus készségekkel questorként, hisz’ olyan szabályokat kell alkotnunk, netán alóluk kivételeket teremtenünk, amelyek 27 ország számára elfogadhatók. Olyan országok – s képviselőik  – számára, amelyek teljesen más politikai és anyagi kultúrával, viszonyokkal bírnak. Az EP-n belül így óhatatlanul nagyobb ismertséggel rendelkezünk, mert sokan fordulnak hozzánk. Van angol, belga, holland, luxemburgi és német rajtam kívül – így többnyire az „új tagországok” képviselői hozzám fordulnak, hisz’ számukra sok olyan új probléma adódik, amelyek megoldása a régiek számára már szinte természetes. De a mi munkánk még kevesebb nyilvánosságot kap, mint a többieké. Pedig róluk sem „zeng” a sajtó…
l Göncz Kinga volt külügyminiszter, az MSZP listavezetője minap az Európai Újságíró Szövetség (EUSZ) Magyar Tagozatának ülésén elmondta: a jövőben szeretné, ha a magyar emberek többet megtudhatnának a kinti munkáról, mert hisz’ Brüsszelben, Strasbourgban senki nem üdül – még ha a hazai átlagnál jobb fizetéssel is dolgozik persze…
– A lelkemből, a szívemből beszél! Tényleg úgy érezzük – s ez frakciótól független –, hogy a nagyvilág, a közös Európa jövőjét meghatározó fontos kérdéseken törjük a fejünket, egyeztetünk, vitázunk, s hozunk bennük olyan fontos döntéseket, amelyeket aztán a nemzeti parlamentek is átvesznek, törvénybe iktatnak – de tulajdonképpen nincs a munkánknak más foganatja. Sőt olykor még az is elhangzik a különböző országokban, ha valami kényes témában születik döntés, hogy „az EU ránk kényszerítette”, ha meg üdvös a határozat, akkor jön az „elhallgatás”, mert a jót, a kedvezőt minden állam vezetése szereti a magáénak tudni, annak feltüntetni. Mi magunk egyébként nem a napi magyar belterjes – olykor kicsinyes – kérdésekkel foglalkozunk. Ez jó is. Ugyanakkor úgy van ez, mint az „alapviccben”, miszerint én és a nejem közt igazi jó munkamegosztás van: én döntök a fontos kérdésekben, a feleségem a kevésbé fontosakban – de mióta házasok vagyunk, fontos kérdés szerinte még nem merült fel! Így rólunk, munkánkról viszonylag keveset tudnak az állampolgárok. Egyébként örülök, hogy – végre, az európai uniós parlamenti választás kampányának a vége felé – előtérbe került egy kicsit, hogy hazánk és a többi új tagország az EU-tól gazdasági, pénzügyi támogatást kap. Korábban a felzárkózáshoz, amely most pedig jó forrást jelent ahhoz, hogy a nemzetközi gazdasági-pénzügyi válság következményeivel is eredményesen meg tudjunk birkózni. S arról is esik szó – ha kevés is –, hogy éppen a magyar uniós elnökség idejére fog esni, s az időzítés mindig nagyon fontos dolog: a legközelebbi, 2014-gyel kezdődő közös költségvetési időszak kereteinek kialakítása, valamint reményeim szerint a szomszédos Horvátország csatlakozása az unióhoz. Ezzel kapcsolatban megjegyezném: bár a „bővítési eufória” ideje hamar lejár, a válságban különösen, de természetes partnerünk Horvátország… A 2007–13-as évek közti költségvetés elfogadása előtt,  2004–2006-ban óriási csaták voltak a számunkra, ha nem is optimális, de azért elfogadható keret kialakításakor; a következő időszakban határoznak majd meg sok, így a magyar agrárium számára is olyannyira fontos sarokszámot.
l S itt az energiakérdés is…
– Bizony. S mára ez vált az Európai Unió tagországai, s általuk az unió, az Európai Parlament számára az egyik legfontosabb kérdéssé! Különösen úgy, hogy nem csupán az energia ellátás biztonságára, gazdaságosságra, gazdasági kihatásaira, hanem ennek környezetvédelmi, fenntarthatósági vonatkozásaira is gondolnunk kell. Ma már az EP-ben mindig együttes meghatározásban „energia- és klímacsomagról” beszélünk, ezzel kapcsolatban hoztunk olyan progresszív döntéseket, amelyeknek a jelentősége a jövőben még csak növekedni fog. Arra hivatkoznék: a munka elején még sokan azt mondták, az energiapolitika nem közös ügy, a tagországok intézik… Legfeljebb az unió igyekszik „iránymutatóként” viselkedni… Ma már ott tartunk, hogy van európai energiapolitikánk, s az új országok – mi is – éppen a közös érdekek miatt igenis igényeljük: legyen minél előbb ez közös energiapolitika, nem csak úgy, általában. Ha csökkentjük például a széndioxid-kibocsátást a Föld-légkör üvegházhatásának érdekében húsz százalékkal, ha növeljük a 2020-ra a megújuló források aranyát, akkor mindez ne abból valósuljon meg, hogy lebontjuk országokra, meg „lealkudjuk”, hanem a célt Európa közös forrásokból valósítsa meg. Mert a szegényebb országokban az energiamegtakarítás, a környezet óvása fajlagosan sokkal több kiadással jár! Ha az unió A-t mond, mondjon B-t is – ezt képviseljük. S ne csak szemérmesen süssük le a szemünket, ha atomenergiáról esik szó, hanem ebben is fogjunk össze. Európai feladat az összenergia-kérdés vizsgálata, s támogatása. Az energiaügy létfontossága egyébként a nyugatibb államokban csak most, a januári ukrán–orosz „haragszom rád” idején tudatosult, amikor végre egy tanulmány kimutatta:  az ellátási válság kisebb lett volna, ha a tagországok közt léteznének vezetékbeli összeköttetések, amelyeken át egymást kisegíthették volna. Az én egykori miniszterségem idején létrejött a Győr-Baumgarten vezeték, ami azonban nem helyettesítheti az erőteljesebb kapcsolatrendszert, hiszen kiderült az is, Szlovákia nem képes Bécsből gázt eljuttatni mondjuk Kassára, mert nincs miként! Az elektromos áram, a gáz tranzitálásának hiánya mellett megvan az egyéb infrastruktúrának a mizériája is: mi magunk még a magyar csatlakozás előtt felhívtuk erre a figyelmet. A szükséges kelet-nyugat csatornák, közutak logisztikailag a nyugatot szolgálják elsősorban: ezek nagyon fontos projektek az ukrán, orosz stb. piacokig – ám én hazánk, régiónk közös történelméből ismerem, a XV. századi térképekről meg is mutattam: komoly kereskedelmi-gazdasági és politikai kapcsolatok voltak itt a Baltikum és az Adria, Erdély közt. Felhívtam a figyelmet arra is, hogy baj van, mert ha valaki ma Krakkóból akar eljutni Pécsre, akkor nemhogy autópálya nincsen, de a vasúti összeköttetés is kész tragédia! Ezért ha felzárkózást akarunk Európában, akkor ez is fontos. Tavaly novemberben, a gazdasági válság becsengetése után sikerült egy ötmilliárd eurós felzárkóztatási forrást létrehoznunk arra a célra az unióban, hogy azonnali, látható eredményeket – méghozzá munkahelyteremtéssel – érjünk el e téren. A nagy befizetők eleinte ugyan berzenkedtek… Hazánk kialakította a „NETS”-es rendszer – a New European Transition System”, az új uniós tagországok közös rendszerének projektjét, ezzel „két legyet ütünk egy csapásra”: az akuttá vált ellátási problémákban is segíthet ez, ugyanakkor a gazdasági válságban az építkezés a leginkább húzó, munkaintenzív ágazat a gazdasági növekedés érdekében. Nagy harc és lobbizás volt… Sikerült nemcsak a Nabuccóra, de egyéb vezetékekre is forrást kapni! Ez már precedens is! Végre először energiavezetékre is jut pénz, s végre – szintén először – a közös Nabucco-gáztervre, amely így nem csupán szóban stratégiai energiaprojekt. A dolog intézésének jót tett: nem „zöldfülűként” cselekedtünk már, az energiafórum alelnökeként tudtam, miként működik az EP, milyen alapja van a bizottsági döntéseknek.
l Nemrég Strasbourgban az Európai Unió 2010-es évi előzetes költségvetési tervezetét is bemutatták, amelyben a válság ellenére  3,8%-os növekedés az előirányzat.
– Az Európai Bizottság ezzel kíván hozzájárulni a szép öreg kontinens gazdaságának a krízisből való mielőbbi kilábalásához. Az új költségvetés legnagyobb tételét a kohéziót, versenyképességet, növekedést és foglalkoztatást elősegítő fejezet teszi ki 62,2 milliárd euróval, ahol a Kohéziós Alapon belül az öt évvel ezelőtt csatlakozott új tagországok részesedése jövőre először haladja meg a teljes summa felét. Ez igen pozitív üzenet! Mert főként az egyéb hazai költségvetési források – s a hitelek –  hiánya miatt az EU alapokra ráutalt országok helyzetét segíti nagyban.
l Közgazdászként, a közigazgatásban és a nemzetközi üzleti és diplomáciai életben jártas, ismert szakemberként újra EP-képviselőjelölt.  Miben látja a választások „mikéntjét" most, amikor mintha a kampány nem is az Európai Unióról szólna?
– Remélem, a választók támogatásával a frak-ciónkon belül a munkát folytatni tudom, hiszen olyan projektek vannak folyamatban, amelyek hazánkat is előreviszik. A mostani gazdasági válság bizonyította – remélem, hogy nem csupán az „Európa-barát” szakemberek, hanem a közvélemény számára is –, hogy a tagság milyen fontos. Ötszázmilliós piaccal az unió meghatározó tényező a világgazdaságban – így a kiút keresésében s megtalálásában is kulcsszereplő. Rossz elképzelni is, mi történt volna, ha nem vagyunk uniós tagok – a példa Izland összeomlása… A forint iránti bizalom fokozatosan helyreáll, stabilizálódik  – ha nem is vagyunk túl a válságon – a gazdaság. Akkor is, ha nő a munkanélküliség, ha csökken a GDP – ma a munkahelymegtartás is uniós projekt része lehet, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni. Mert a „gazdasági csoda” színhelyén, Írországban a miénknek kétszerese a visszaesés, Spanyolországban húsz százalék fölé megy az állástalanság… A protekcionizmus – csak a „helyi” megoldások erőltetése – nem megoldás: a nemzetközi példák nyomán rámutathattunk arra, hogy az 1929-es világválságban éppen protekcionizmussal, piacbeszűkítéssel válaszoltak, s ez több kárt okozott, mint hasznot. E veszélyt sikerült uniós szinten elhárítani… Hazánk számára a protekcionizmus dupla kárral járna: mi nem tudunk „szemet szemért, fogat fogért” módon válaszolni! Jól tudom: egy EP-választáskor, másutt is, de különösen ahol a belpolitikai viszonyok ilyen feszültek, nehéz a jelöltek helyzete. Én csak abban bízom, hogy a választók nem követik el azt a hibát, hogy mivel a kormány – a képletes „családfő” – kénytelen megszorításokat hozni közös érdekből, akkor olyan „protestvoksokkal” büntetik, amelyeknek a következménye még rosszabb volna az egész közösség számára mind hazai, mind nemzetközi szinten.

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!