Az euró szlovákiai bevezetése óta jelentősen megszaporodott a
szomszédos Felvidékről hazánkba látogató – bevásárolni, vagy éppen
barangolni vágyó – turisták száma.

Ez persze nem csupán a számukra kedvező euró/forint átváltási aránynak köszönhető, jelentős szerepet játszik ebben országunk kulturális, turisztikai vonzereje is. Ezúttal egy, a Közép-Dunántúl legszebb tájait bemutató kiállítással igyekeznek felhívni a figyelmet szlovák és magyar idegenforgalmi szakemberek. Pozsony legfrekventáltabb utcáján, a Mihály utcában (Michalská ulica 3.) található galériában megtekinthető kiállítás célja, hogy a szlovák turisztikai szakembereken kívül a pozsonyi nagyközönségnek is bemutassa Közép-Dunántúl értékeit. Közép-Dunántúlra ugyanis főként a wellness-szállodákba, fürdőkbe a nyáron várhatóan különösen sok vendég érkezik majd a szlovák fővárosból és régiójából. A figyelemfelkeltésnek különös formáját választották a kiállítást szervező Glenwood Media és Ica Media munkatársai. A legérdekesebb, legszebb tájakról fotókat készíttettek, a legkülönlegesebb kulturális kincseket képeken örökítették meg. Ezeket láthatja május 28-tól 10 napon keresztül a nagyközönség a szlovák fővárosban.  A kiállítás megnyitóján részt vettek turisztikai szakemberek és újságírók is,  az esemény védnökségét Heizer Antal, Magyarország szlovákiai nagykövete vállalta el.  A kiállítás szervezői, a Glenwood Media s.r.o, és az Ica Media a Közép-dunántúli vidéken kívül a legújabb, építészeti díjat nyert budapesti dizájn hotelt, a Lánchíd19-et is bemutatják a kiállításon.P.É.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!