A Török Nagydíj tegnapi időmérő edzésén Sebastian Vettel, a
Red Bull versenyzője mondta ki az utolsó szót, mert az utolsó
pillanatokban előzte meg az eddig vezető Jenson Buttont, aki a korábbi
futamokon mindig utolsóként futott át a célvonalon és szerezte meg az
első rajtkockát.
Ezúttal Vettel csinálta ezt, és második alkalommal indulhat ma az első rajtkockából az idei sorozaton. A harmadik időt Rubens Barrichello érte el, a Brawn Mercedesszel, míg a negyedik rajtkocka a szintén Red Bull-os Mark Webberé lett. Erre a futamra magukhoz térek a Toyoták, amelyek a legutóbbi versenyen, Monte-Carlóban gyászosan szerepeltek, mert Jarno Trulli a vasárnapi GP-futamon az ötödik helyről indul.
Kimi Räikkönen a Ferrarival a hatodik időt érte el, míg Felipe Massa a másik tűzpiros autóval a hetedik időt autózta. Őt követi a kétszeres világbajnok Fernando Alonso a Renault-val, és a tíz közé még befért Nico Rosberg és Robert Kubica a BMW-vel.
Egyébként szomorú napja volt a McLaren-eseknek és ezen belül is igencsak szégyenkezhet a csapat, hogy a legutóbbi világbajnok, Lewis Hamilton még a második kvalifikációs sorozatba sem tudott bekerülni Mercedesével, míg csapatársának Kovalainennek ez sikerült ugyan, de a tíz közé nem tudott bejutni. Aki látta az időmérőt, az sajnálhatta a brit versenyzőt, mert szemmel láthatóan küszködött a McLaren Mercedesszel, hogy egyáltalán a pályán tudja tartani. Egy azonban kiderült, hogy van, amikor nem közel, hanem messze esik az alma a fájától, legalábbis az eddigi versenyek során ez derült ki a kis Piqué-ről, a háromszoros világbajnok fiáról, aki most sem autózott jól, a kavicságyban kötött ki, ismét bosszúságot okozva a Renault főnökének, Flavio Briatorénak. Az idei versenyek közül egyetlen egyet veszített el Button, azt is Vettellel szemben, és most a német fiatal indul az első helyről, és Button a másodikról. Mindenki kíváncsian várja, hogy ezúttal a fiatalság és a tapasztalt pilóta közötti differencia miként fog kiütközni az isztambuli futamon.
A rajtsorrend:
1. sor: Sebastian Vettel (német, Red Bull) Jenson Button (brit, Brawn GP) 2. 2. sor: Rubens Barrichello (brazil, Brawn GP) Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 3. sor: Jarno Trulli (olasz, Toyota) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 4. sor: Felipe Massa (brazil, Ferrari)
Fernando Alonso (spanyol, Renault) 5. sor: Nico Rosberg (német, Williams) Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 6. sor: Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) Nakadzsima Kazuki (japán, Williams 7. sor:
Timo Glock (német, Toyota)
Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 8. sor: Adrian Sutil (német, Force India)
Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes)
9. sor: Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault)
Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso)
10. sor: Giancarlo Fisichella (olasz, Force India)
Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!